Az ifj. Katánghy Menyhért jegyzetfüzete

A hét katángiánus picsázása

2010-05-27T07:49:00.000-07:00

Picsázmány:

„A házasságot, családot nem azért támogatja az állam jelképes és anyagi módon, hogy az állampolgárok szexuális önmegvalósítását finanszírozza, hanem azért, mert gyerekek születnek, akik fenntartják a nemzetet és eltartják az idősebb nemzedéket.”

Forrás:

http://hetivalasz.hu/itthon/semjen-pinter-sandort-nem-ferences-noviciusnak-kertuk-fol-29290/

Picsázat:

Én csak azt nem értem, a „nemzet” szexuális önmegvalósítását azt meg milyen alapon támogatja anyagilag az állam? Mert abban egyetértünk, hogy a házasság nem azért van, hogy az a benne élőknek jó legyen, ezt kívánni éppolyan abszurd lenne, mint azt kívánni, hogy a rendőrök gumibot helyett gumicukrot osztogassanak. Semjén Zsoltra érdemes odafigyelni, mert olyan, mint a bányabéka, nem csak intellektuálisan, de a sújtóleget is magabiztosan jelzi. Én komolyan szeretem a csávót. „Mindenkinek annyi állampolgársága lehessen, ahány valós [sic!] identitása van.” És ez „messzemenően” liberális álláspont! „Hasonló a helyzet, amikor kiveszik a hűség követelményét a polgári törvénykönyvből. Ha nem eleme a házasságnak, milyen alapon vélelmezi az állam a férjet apának?” Eddig milyen alapon vélelmezte? És ezután hogyan fogja ellenőrizni? A l'art pour l'art óta nem szórakoztam ilyen jól, mint most fogok néhány évig. Deo gratias! Szóval ott tartottunk, hogy az állam nem élményfürdő, hanem koncentrációs tábor (na jó, kaszárnya, mielőtt spontán le leszek zsidózva), amely nem önmagáért védi a polgárokat, hanem jutalmazza és bünteti, attól függően, mennyire termelékenyek és alkalmasak a túszul tartott populáció újratermelésére. Persze elképzelhető szabad állam is, mely a nemzetet nem tekinti vallási közösségnek vagy besorozott hadseregnek, hanem szabad polgárok szerződéses közösségének, melyek nem igényelnek támogatást, csupán szabadságuk elismerését és védelmét az állam részéről. Hiszen ezért fizetik.

i. K.M. 2010.05.27.13.14.

A hét katángiánus picsázása

2010-04-22T02:54:00.000-07:00

túlcukroztam a hajnali ötös kaficámat és (bartosista hatásra: The Beatdown) új műfajt vezettem be.

A Picsázmány:

„A drogliberalizáció szerintünk nem járható út Magyarországon. A könnyűdrog felhasználókat ne bűnözőnek tekintse az állam, hanem ifjúságsegítők és pszichológiai tanácsadók foglalkozzanak ezekkel a fiatalokkal és ne rendőrök, orvosok. (...) Talán a szlovén modell áll közel az elképzeléseinkhez: szabálysértésnek tekintik és közmunkával vagy pénzzel lehet kiváltani. Nálunk a közmunka lehetne az adekvát megoldás.”

(Vágó Gábor, az LMP "drogpolitikai illetékese")

forrás: http://www.ckmagazin.info/ha-az-lmp-n-mulik-nem-lesz-mas

A Picsázás:

"ahogy a többi párt, úgy az lmp sem alantas részérdekeket képvisel, hanem az igazságot, a jövőt, az országot, a megoldást minden problémára. a messianisztikus technokrata akarnok [sic] pedig szükségképpen a képzelt közép, a 'mocsár' hivatalnok-hatalomtechnikusa kell legyen, de mindezt a mi érdekünkben vállalja magára. az lmp már születésekor vallási-eszkatologikus mozgalom volt, mely önnön mű-mártíromsága (a hatalomgyakorlás bevett és működő protokolljainak elutasítása) árán akarta erkölcsileg transzformálni a struktúrát. itt már a drágalátos öko-jakobinus kaméleont kifejlett morálpók korában észlelheti a kedves vendég, amint éppen elmagyarázza a legyecskéknek, miért kell áldozatot hozniuk az új és minden eddiginél igazságosabb rend érdekében."

(katánghy, 5.30 A.M.)

Bologna? Ciki...

2010-03-11T02:03:00.001-08:00

Talán nem véletlen, hogy nyugat-európai [és ez itt nem mint földrajzi fogalom szerepel természetesen, olyan nincs] egyetemisták magától értetődően foglalnak el egy egyetemet, ha az életüket meghatározó keretek demokratikus ellenőrzéséről van szó. Mire azonban egy magyar diák eljut az egyetemeknek nevezett oktatási lágerekbe, nagyjából hozzászokott a reménytelenséghez. Addigra megtanulta a mindenkori gonosz tekintélyek önzését változtathatatlan természeti adottságként tisztelni, vigyázzban állni, fekvőtámaszt nyomni, a mechanikus magolást tanulásként ismerni és azt az ideologikus népnemzeti csököttséget a társadalmi valóság egyetlen lehetséges értelmezési kereteként elfogadni, melyet "történelemként" és "irodalomként" magoltatnak. A polgári radikalizmus üdvtörténetét, amiből csak a polgárit és a radikálisat spórolták ki, a hiányt a kádár-korszak semmi mással össze nem téveszthető levegőjével, a megvalósult magyar menyország aurájával pótolva. Ahogy azt is, hogy a társadalmi léthez nem észre és önállóságra van szükség, hanem szolgalelkűségre és/vagy érzelmi elkötelezettségre, rajongásra - l. a "nemzeti érzés" - foci - rockzene triumvirátus igazi kelet-európai kultuszát.

Milyen alternatívák lehetségesek? Engem pl. az a szerencsétlenség ért, hogy anno 18 évesen felvettek egy egyetemre mindenféle közvetlenül nem túl profitábilis dolgokat - filozófiát, irodalmat, művészettörténetet, stb. - tanulni. Környezetemben senki nem járt egyetemre, nem örököltem semmiféle szellemi orientációs pontokat, műveltséget, még valami hivatásrendi mítoszt sem (apám is orvos, én is az leszek, stb.). Senki nem adott könyvet a kezembe kis koromban, ha meg magamtól vettem, inkább kiverték, hogy ne törődjek ilyen haszontalan dolgokkal. Emlékszem a mechanikus jóindulat lárvaálarcát viselő rokonokra, amikor néha színes borítójú könyveket vettek nekem karácsonyra "úgy hallottam, érdekelnek a könyvek" jelszóval. "Nem, csak a tartalmuk" - volt a bejáratott válaszom. Tudásra éhes proligyerekként felismerni, hogy az egyetem mindenre alkalmas, csak minőségi tudás és látókör szerzésére nem, egy pillanat műve volt. Nem is akartam elkezdeni természetesen, de különben behívtak volna katonának, ami, éreztem, még annyira sem lett volna nekem való. Inkább kitanultam mindenféle a napi megélhetéshez szükséges szarságokat és tengettem magam alkalmi melók és alternatív megélhetési források sokaságán, míg önképzés útján hozzá nem jutottam a számomra fontos 'műveltségi' bázishoz. Ezt a libertárius megoldást, autodidakta módon tanulni addig, amíg nem tudod biztosan, mivel akarsz professzionális módon foglalkozni, és akkor végezni el egyetemeket, akár ajánlhatnám is mindenkinek. Egy alkalmazottai önállóságát nagyra becsülő munkáltató még értékelné is, csak véletlen lehet, hogy ilyeneket csak hallomásból ismerek. Az egyéni lázadás nincsen struktúraátalakító hatással (ezért röhögök az LMP-n, ha jóindulatúan is, bocs), a szerkezeti szintű kontraszelekciós mechanizmus kíméletlenül lecsap ránk (- és ez igaz a választási rendszerre is). Az oktatási rendszer megbízhatóan újratermeli az azt megszülő viszonyokat - ez a mi esetünkben a szegregáció, az autoriter-mennyiségi szemlélet, azok a brutális életlehetőségbeli egyenlőtlenségek, melyek mindmáig megakadályozzák, hogy egy politikailag szignifikáns öntudatos polgári réteg alakuljon ki, mely a szabadelvű demokrácia bázisát jelenthetné. Éppen ezért nem is lehet rajta változtatni a kiinduló viszonyok változása nélkül. Szerintem egyetlen reményünk, hogy a törvényszerűen visszatérő pártállami kormányzás nem számolja fel (teljesen) a jogállami viszonyokat és a már most állandó hatósági zaklatások nem halványítják el az egyre többekben felmerülő igényt a minőségi-lokális tudások alternatív cserehálózatainak újra és újrateremtésétől. Az eszünket nem adjuk. (Elisszuk inkább.)

Ha a magyarországi oktatást úgy nézzük, mint egy jó zsíros, az embert tompa altesti létre kárhoztató disznókolbászt (ezt védi retorikájában a kincstári "jobboldal" mint örök magyar értéket, a jó öreg magyaros szervilizmus biztos keltetőgépjét), úgy a bolognai rendszer ennek mekdonáldszosítása. Uniform-szintetikus, kilóra vehető "magyar menü", disznózsír helyett gépolajjal. (Ennyi erővel persze közvetlenül árverezhetnék is az oktatási pedigréket, de a formaságok betartása szükséges a megfelelő drill érvényesüléséhez - lásd: "még több tornaórát".) Talán nem véletlen, hogy reflektálatlan bevezetéséről csak a diákokat és az oktatókat nem kérdezték meg. A bolognai folyamat jubileumát európaszerte tüntetések kísérik, melyek ezúttal Bécsben kulminálnak a napokban. A budapesti állomásról tudósít összeszokott videós stábunk. Tüntettük egy csöppet - and now is the winter of our discontent made glorious summer. Én kicsit gonzóbb riportot akartam, de fáradt voltam, az igazi retorikai hónaljzene csak utána kezdett alakulni bennem - és Ménrót blogtárs is egy célirányosabb anyagot szeretett volna. Nézzétek meg és támogassátok véleményetekkel a frissen alakult bologna-kritikus blogot itt: www.bolognaciki.blog.hu

(A patkányt a fejlécben ne akarjátok érteni.)

Ui.: Ne itt kommenteljetek, tovarisaim, menjetek át a belinkelt célterületre és ott égessétek bolognát porig. Ez a jó az oktatási rencer fikázásában: minél gyengébb hülyeségek jönnek szembe, annál inkább mondhatom, hogy ugye, én megmondtam.

a hét idézete

2010-03-05T13:56:00.001-08:00

pájrötbéj

2010-03-05T13:54:00.000-08:00

magyar narancs

2010-03-01T10:46:00.000-08:00

Demokrata vagyok. Tehát gyilkos.

2010-02-23T19:54:00.001-08:00

„Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet…”
(archaikus, mára nagyrészt dekódolhatatlan magyar költő)

„Hogy kell-e legénység egy hajóra? Erről megoszlanak a vélemények. A többi kapitány szerint igen. Szerintem nem.”
(ismeretlen, feltehetően magyar hajóskapitány)

Képzeljétek el, mi történt egyszer velem! Valami nagyszájú liba a liftben azt mondja, szálljak le a lábáról, mert ez neki rossz. Mondom, nem állok a lábán. Erre még neki áll feljebb és feszt azt az ostoba vallási dogmáját szajkózza, hogy én a lábán állok, tisztelet nélkül az én véleményemre. Rám akarta kényszeríteni a saját nézetét, el akart nyomni! Hát naná, hogy fellázadtam. Jó alaposat lekúrtam neki a pofájába. És azok után, hogy megvertem, még volt képe azt állítani, hogy megvertem! Hogy egyesekbe mennyi alattomosság szorult! Jöttek mindenféle emberek (hát mi közöm nekem a problémájukhoz, menjenek pszichológushoz, ne engem szórakoztassanak), hogy én megvertem valakit és ezért engem meg kell büntetni. Mondom, nem vertem én meg senkit. Hinnétek vagy sem, ők sem tartották tiszteletben a véleményemet, és megtiporva szabadságomat, hogy azt higgyem, amit akarok, meghurcoltak. Látjátok? Elnyomnak!

Na mindegy, nem akarom én sajnáltatni magam, nem erről van szó. Csak arra próbálok rámutatni, hogy bár alapvetően az Édenkertben vagyunk, ahol mindenki egyformán szabad, mindenki véleménye egyforma súllyal esik latba, mégis itt ingázik fejünk felett a zsarnokság damoklészi kardja. Például tilos nyilvános helyen bőrszín alapján megkülönböztetni az embereket. Ez bolsevizmus! Tehát egyszersmind fasizmus is! Hát mit képzelnek ezek? Mi értelme van tiltani bármit is? Attól megszűnik? Például a gyilkosságot is tiltják, oszt mégis van. (Ugye milyen kurva jó érv ez, miért ne legyen büntetendő a gyilkosság?) Erre itt van az a nézet, hogy tiltani kell a Holokauszt tagadását. Hihetetlen! Az ilyesmit csakis kizárólag olyan következetes, az európai kultúrától messze sodródott „kommunista” (tehát fasiszta) diktatúrákban tiltják, mint Svájc, Belgium, Ausztria, Franciaország, Németország, Liechtenstein vagy Kanada. Hát ilyen országban akartok élni?

Én a felvilágosodott abszolutizmus gyermeke vagyok. És természetesen demokrata. Az én hitem a szabadság. A szabadság mi mást jelentene, testvéreim, mint korlátlanságot és következmények nélküliséget? Magyarok vagyunk: mindennek a következmények nélküli leszarása – ezen alapul a mi kultúránk. Valamint azon a hiten, hogy amit tagadunk, az nem létezik, a világ pusztán a mi szavainkban létezik, nincs más realitás, mint amit mi akként elfogadni méltóztatunk. Mivel hisszük, hogy csakis szavainknak van realitása, ezért bármit mondunk, azt releváns véleményként éljük meg, így annak a szabadságnak kijáró védelmet követeljük! Erre mindenféle jöttment bolsevikok (következésképpen fasiszták) bele akarnak tiporni a kulturális önazonosságunkba!

A szabadság tovább nem redukálható fogalom, minden tilalom szigorú tiltása! Éppen ezért, ha vallásos dogmákat akarnak a társadalomra kényszeríteni [kik? – szerk.], ateista vagyok, és hívő, ha a keresztényeket éri támadás. (Persze valójában egyik sem, az én hitem a szabadság, a szabadság, a szabadság!) De ha úgy áll, zsidó is lehetek, ha a zsidókat üldözik, és holokauszttagadó, amikor a holokauszt tagadását akarják tiltani. (Ha a holokauszttagadók akarják a „zsidókat” üldözni, akkor egyszerre vagyok mindkettő, illetve páros-páratlan napok szerint osztom.) Magától értetődően gyilkos vagyok, ha a gyilkosságot szankcionálják mindenféle zsarnoki hatóságok, és ha valami mocskos értelmiségi azt mondja, annak, hogy „négylábú kerék” semmi értelme, akkor én négylábú kerék leszek! Hát ki a geci ő, hogy megmondja, minek van értelme és minek nincs? Én felnőtt ember vagyok, majd én eldöntöm! Én vagyok a negatív abszolutista, az, aki mindig azt csinálja, amit nem szabad, függetlenül annak tartalmától. Ha pediglen holnap valami önkormányzati rendelet büntetni rendeli, ha valaki a járdára szaratja a kutyáját, akkor én keresztbe-hosszába telefosom az utcát! Mert én felnőtt ember vagyok, a felvilágosodás gyermeke!

Na megyek is, dolgom van, mondhatni fontos állampolgári kötelesség: most hallottam, hogy a közeli kórházban nem szabad este tíz után kiabálni. Itt az ideje a civil ellenállásnak! Hogy én mekkora egy demokrata vagyok, a kurvaúristenit neki!

[Szerző személy szerint nem ért egyet a Holokauszt tagadásának jelenlegi lehetséges tiltásával, de nem bírta ki, hogy ne figurázza ki azokat az alpári „ellenérveket”, melyek azt releváns politikai nézetként, tiszteletben tartandó személyes hitként vagy ártalmatlan tárgyi tévedésként tételezik, és nem akként, ami: rosszindulatú hazugságként, nyelvi agresszióként, melynek elterjedtsége – beleértve az említett ellenérveket is – a magyar demokrácia súlyos deficitjének látványos tünete.]

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:30:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:28:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:26:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:25:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:23:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:22:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:20:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:18:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:17:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:15:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:14:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:10:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:09:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:07:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-28T00:04:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:52:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:52:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:50:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:47:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:46:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:43:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:42:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:39:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:36:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:34:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:32:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:31:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:29:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:27:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:25:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:24:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:22:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:19:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:18:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:16:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-27T23:10:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-20T14:11:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-20T14:09:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-20T14:07:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-20T14:05:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-20T14:03:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-20T14:02:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-20T14:00:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-20T12:50:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-20T12:49:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-20T12:46:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-20T12:43:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-20T12:41:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-15T08:47:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-15T08:45:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-15T08:38:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-09T23:21:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-09T23:18:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-09T23:16:00.001-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-09T23:11:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-09T15:19:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-09T15:17:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-09T15:15:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-09T15:14:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-09T15:12:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-05T18:27:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-05T18:24:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-05T18:22:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-05T18:19:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-05T18:13:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-01T08:05:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-01T08:02:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-01T08:00:00.000-08:00

random viplay shots from C:\Documents and Settings\Documents\Pictures

2009-12-01T07:54:00.000-08:00

Kis János: A szólásszabadság próbája

2009-09-10T13:44:00.000-07:00

MaNcs, XIV. évf. 05. szám, (2002.02.07.) - 2002-02-07

http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=7141

A szólásszabadság alapvető jogunk. Nem korlátozhatatlan ugyan, ám csak különlegesen erős érdekek korlátozhatják. Ezeket a téziseket a rendszerváltás utáni Magyarországon nem szokás vitatni. De milyen érdekekkel szemben és milyen helyzetekben kell a nyilvános megszólaláshoz fűződő érdeknek engedni? Erre önmagukban nem adnak választ az idézett megállapítások. Lehetséges, hogy két ember egyformán helyeselje a szólásszabadság elvét, és mégis vitában álljon abban a kérdésben, hogy hol húzódnak az élő és írott beszédet megillető védelem határai.
Azokat, akik az ilyen vitákban rendre a több jog és nagyobb szabadság pártját fogják, liberálisnak nevezik. Olykor azonban szabadság és szabadság, jog és jog közt kell a határvonalat megállapítani. Liberálisok közt is mélyreható vita lehet a szólásszabadság korlátairól.
Épp egy ilyen vita kellős közepén vagyunk. 1996-ban egyszer már lezajlott ez; akkor, amikor az újnáci Szabó Albertet első izgatási perében fölmentette a bíróság. Most az kavarta fel újra, hogy a múlt évben a rendőrség és az ügyészség sorra megtagadta a nyomozást a MIÉP-hez köthető antiszemita és romaellenes megnyilatkozások ügyében. Ez liberális körökben felháborodást és aggodalmat keltett. Sokan gondolják úgy, hogy a nyílt rasszista gyűlölködés kimeríti a közösség elleni izgatás büntetőjogi tényállását, s ezért az igazságszolgáltatásnak üldöznie kell. Ha a hatóság nem hajlandó alkalmazni a törvényt, akkor vagy a hatósággal, vagy a törvénnyel van a baj.
A Btk. idevágó, 269. §-a éppen tíz éve, az Alkotmánybíróság 30/1992. számú határozatával nyerte el mai alakját. Azóta közösség elleni izgatás címén mindössze három-négy vádemelésre került sor évente, és alig született elmarasztaló ítélet. Az antiszemita és romaellenes gyűlölködés időközben elárasztotta a nyilvános beszédet.
A liberálisok egy része közvetlen összefüggést lát a büntető igazságszolgáltatás tétlensége és a nyilvános beszéd eldurvulása közt. Közülük némelyek úgy vélik, az izgatási paragrafus alkalmazható volna, csak az állam szervei vonakodnak alkalmazni. Mások szerint az izgatási paragrafus csődöt mondott, meg kell változtatni, hogy a bíróságok tehessék a dolgukat.
Tavaly októberben a kisebbségi ombudsman törvényjavaslatot terjesztett az Országgyűlés emberi jogi bizottsága elé, megkönnyítendő a gyűlöletkeltés büntetőjogi üldözését.1 A bizottság kormánypárti többsége nem támogatta az indítvány megtárgyalását, de felkérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy készítsen elő új indítványt a 269. § módosítására. A minisztérium dolgozik, bár az ígért határidőre nem készült el az előterjesztéssel.2 Itt tartunk most.
Cikkemet azokra a liberális elvbarátaimra gondolva írtam, akik több elmarasztaló ítéletet szeretnének látni. Elmondanám, miért látom óhajukat aggályosnak.
Nincs vita abban, hogy a kialakult helyzet tarthatatlan. A magyar demokrácia épsége és a mindennapi élet normalitása azt kívánja, hogy a rasszista gyűlölködés viszszakerüljön oda, ahol a helye van, a nyilvánosság legperemére, ahová társadalmi elismerésre vágyó ember nem merészkedik. A célban egyetértünk tehát. Egyetértünk abban is, hogy ez a cél nem valósulhat meg a közhatalom kétértelműségektől mentes, határozott állásfoglalása nélkül. Az államnak színt kell vallania.
A vitakérdés abban áll, hogyan tegye ezt. Két érv szól amellett, hogy büntető hatalmának aktívabb igénybevétele útján tegye. Egyrészt a büntetés elriaszt, visszatart a szankcióval fenyegetett cselekedetektől. Másrészt az ilyen cselekedetek bűntetté nyilvánításával az állam erkölcsi ítéletet is mond. Kimondja, hogy ezek nem csupán hátrányosak a társadalomra, hanem megvetendők, botrányosak. Mind az elrettentésre, mind az erkölcsi megbélyegzésre nagy szükség van.
Az ellenérvek sora azzal a megfontolással kezdődik, hogy a büntetőjog csupán a legvégső eszköze a törvényes rend fenntartásának, s így annak is, hogy a közbeszéd elfogadható állapotát biztosítsuk. 1992-es határozatában az Alkotmánybíróság a Ptk. személyiségvédelmi rendelkezéseit emelte ki az alternatív eszközök tárházából. Én inkább a jogon inneni, politikai eszközökre tenném a hangsúlyt.
Képzeljünk magunk elé egy magyar állampolgárt, akárkit. Ennek az embernek kétféleképpen lehet nyilvános beszéddel ártani. Vagy úgy, hogy személy szerint róla valami becsületét, jó hírnevét sértő dolgot terjesztenek (esetleg fölfedik személyes titkait, de ezt a lehetőséget most félretehetjük). Vagy úgy, hogy arról az embercsoportról terjesztenek valami becsületbe vágó dolgot, mellyel emberünket a környezete azonosítja. Tegyük fel, a köztársasági elnök tudomást szerez a személyes becsületsértésről. Tudja, hogy ami elhangzott, aljas hazugság. Felindultságában maga is a nyilvánosság elé lép, közli a nemzettel az igazságot, ország-világ előtt elítéli a vádaskodót. Noha indítékai nemesek, lépését nevetségesnek és elhibázottnak találnánk. Magánszemélyek becsületének megvédése magánügy, nem a politikai tisztségviselők dolga. Ha a becsmérelt, rossz hírbe hozott embernek szüksége van az állam védelmére, bírósághoz kell fordulnia. Azt azonban már megteheti a köztársasági elnök, hogy a származásuk, nemzetiségük, vallásuk vagy valamilyen más jellemzőjük miatt becsmérelt, rossz hírbe hozott embercsoportok mellett kiáll. Nemcsak hogy megteheti ezt: alkotmányos kötelessége, hogy megtegye. Emberünk, ha környezete olyan csoport tagjaként azonosítja, melyet a nyilvánosság előtt súlyos támadás ér, joggal várja el az államfőtől, hogy álljon ki mellette. Ez a követelés jogi úton nem kényszeríthető ki. De politikai nyomással alátámasztható. Mindazok, akik a megsértett csoporthoz tartoznak, és mindazok, akiket sért, ha másokat hovatartozásuk miatt megsértenek, nyilatkozattal, tüntetéssel és még sok más módon szembesíthetik a közhatalom képviselőit kötelességükkel: tegyék nyilvánvalóvá, hogy minden polgár egyenlő, hogy az állam mindannyiunké.
A közhatalom képviselőinek nem akkor kell ezt kinyilvánítaniuk, amikor a dolgok már odáig fajultak, hogy az embercsoportokat megalázó és fenyegető beszéd elérte a büntethetőség küszöbét. Egy demokratikus köztársaság tisztségviselői sok mindent tűrhetetlennek kell tartsanak, amit a büntetőjog nem üldöz, nem üldözhet. Ha teszik a dolgukat, akkor a közbeszéd épsége helyreáll a 269. § fokozott igénybevétele nélkül is.
De mi van, ha vonakodnak tenni a dolgukat, kérdik vitapartnereim. Akkor nagy baj van, semmi kétség. Ám a baj nem orvosolható a büntető igazságszolgáltatás felpörgetésével, mert az az igazságszolgáltatást is megbénítja. Ma is elítélnek ismeretlen fiatalt apró SS-jelvény viseléséért. A közvélemény erről tudomást sem szerez. Aki a bíróságtól várja, hogy példa statuáltassék, a MIÉP zsidózó vezetőit akarja a vádlottak padján látni. Csakhogy amíg a MIÉP-et politikailag el nem szigetelik, az igazságszolgáltatásban nem lesz erő a MIÉP-es beszéd konzekvens üldözésére. Jöhetnek nyögvenyelős procedúrák, de azok sem vissza nem riasztanának, sem a politikai közösség megbotránkozását nem tudnák kifejezni.
Akárhonnan nézzük a dolgot, a helyzet kulcsa a politikában van, nem a büntetőjog terén.
De miért ne követelnénk egyszerre a rasszisták politikai kiközösítését és a rasszista beszéd fokozott büntetőjogi üldözését? Ez az igazi kérdés.

H
A régi rendszer közösség elleni izgatás címén elsősorban az államrend elleni kifakadásokat üldözte. A tipikus izgatási per elítéltje kocsmai ivócimborájának szidta a kommunistákat, vagy munkahelyi öltözőszekrényében szocialistaellenes rigmusokat őrzött. 1989-ben a nemzeti kerekasztal a köznyugalom elleni bűncselekmények közé sorolta át az izgatást; kizárta az izgatásnak minősülő cselekmények köréből az olyan megnyilatkozásokat, melyek nem kapnak nagy nyilvánosságot; kivonta az államrendet, az ország nemzetközi kapcsolatait és a rendszer politikai fenntartóit az izgatási paragrafus oltalma alól. Átvették a 269. § korábbi szövegéből az izgatás súlyosabb és enyhébb változatának megkülönböztetését, de a súlyosabb változatnak az addiginál lényegesen szigorúbb meghatározást adtak. Egyrészt vétségből bűntetté minősítettek át, másrészt ennek megfelelően szűkebbre vonták a tényállási feltételeit.
Míg a régi jogszabály "gyűlölet keltésére alkalmas cselekedet"-ről beszélt, az új "gyűlöletre uszítás"-ról. Ez a módosítás három lényeges elemet tartalmaz. Először: nem elég, hogy az írott vagy kimondott szó valamilyen hipotetikus helyzetben gyűlöletet keltsen - ténylegesen is gyűlöletet kell ébresztenie, vagy legalább nagyon valószínű kell legyen, hogy gyűlöletet ébreszt. Másodszor: a felszított indulatok hevesek és támadóak kell legyenek. Az "uszítás" cselekvésre ösztökélést jelent, nem érzelmek fölkeltését; a puszta "gyűlöletkeltés" "gyűlöletre uszítás"-ra cserélése arra utal, hogy a közönségben fölgerjesztett indulatok erős késztetést adnak a célba vett csoport elleni cselekvő fellépésre. Harmadszor, a cselekvés nyilvánvalóan nem korlátozódhat törvényes eszközök igénybevételére; nem elég, hogy a gyűlölt csoport tagjai számára hátrányos legyen, jogaikat kell megsértenie. Fizikai erőszak alkalmazásában, megfélemlítésben, megalázásban, diszkriminálásban kell álljon.
Hozzáteszem: miközben a súlyosabb, bűntetté átminősített változat elkövetésének feltételeit a módosítás alaposan leszűkítette, az enyhébb, továbbra is vétségnek meghagyott változatot lényegében úgy hagyta, ahogyan volt. Ezt a cselekményt az követi el az új szabály szerint, aki a felsorolt csoportokra nézve "sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el".
Az Alkotmánybíróság híres, 30/1992. évi határozata e második, vétségi alakzatot semmisítette meg. A bűntetti alakzatot hatályban tartotta, és egyszersmind megmutatta, hogy felfogása szerint mi határolja el a gyűlöletre uszítást a sértő, lealacsonyító kifejezések nyilvános használatától - a puszta gyalázkodástól. A gyalázkodás olykor egyáltalán nem vált ki indulatot. De ez csak a legszélső eset. A határozat megengedi, hogy egy gyalázkodásnak minősülő közlés ellenséges érzelmeket keltsen. A különbség a mértékekben van. A gyalázkodó beszéd által fölkeltett indulat nem olyan fokú, hogy elérje "a köznyugalom megzavarásá"-nak szintjét. A gyűlöletre uszítás ott kezdődik, ahol az írott vagy kimondott szó olyan sok embert hoz olyan erős készenléti állapotba, hogy az már felér a köznyugalom, a társadalmi béke megzavarásával.3
De mi a köznyugalom megzavarásának kritikus mértéke, amely alatt a beszéd még csak gyalázkodás, fölötte azonban már uszítás? Bár e mérce részletes kidolgozására nem vállalkoztak a bírák, egy zárójeles megjegyzés azért utal rá, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság "nyilvánvaló és közvetlen veszély" próbáját (clear and present danger test) tartják irányadónak.4
Ez a próba a következőkben foglalható össze. A kimondott vagy írott szó nem büntethető pusztán a tartalma alapján. Büntetni csak a következményeiért lehet, a jogsértő cselekedetekért, melyeket kivált. Nem szükség a büntethetőséghez, hogy e cselekedetek valóban bekövetkezzenek. De az, hogy elvben bekövetkezhetnek, nem elégséges. A veszély nagyfokú kell legyen. Először, közvetlen összefüggésnek kell fennállnia a beszéd és nagyszámú ember készenléti állapotba kerülése közt. Nem vonható büntetőjogi felelősségre valaki olyan emberek cselekedeteiért, akik őt nem hallották, nem olvasták. Sőt azért sem vonható felelősségre, ha saját közönsége nem azonnal cselekszik, hanem a közlés és a neki tulajdonított cselekedet közt elég nagy az időbeli távolság: ha tehát mód van az ellenérvek elhangzására, mérlegelésre, vitára. Erre utal a "közvetlen" jelző. Másodszor, nem elég, hogy a beszéd alkalmas legyen jogsértő cselekedet kiváltására. Legalább annyit ki kell mutatni, hogy bekövetkeztének valószínűsége igen nagy volt. Erre utal a "nyilvánvaló" megszorítás.
A "nyilvánvaló és közvetlen veszély" próbája nagyon magasra teszi a mércét. A MIÉP-es politikusok botrányos megnyilatkozásai közül egyik sem elégíti ki; nemcsak azok, melyek tárgyában a rendőrség és az ügyészség eleve megtagadta a nyomozást, hanem ifj. Hegedűs Lóránt röpirata sem, mely jelenleg ügyészi vizsgálódás alatt áll.
A 269. §-t csak abban az esetben lehetne a korábbinál erőteljesebben mozgásba hozni, ha jóval alacsonyabbra szállítanák le a gyűlöletre uszítás küszöbét. Vagy úgy, hogy a jogalkalmazók az Alkotmánybíróság által kijelöltnél gyengébb teszt alkalmazására térnek át. Vagy úgy, hogy a jogalkotók megváltoztatják a közösség elleni izgatás törvényi tényállását.
Mindkettőre van némi lehetőség. Az Alkotmánybíróság állásfoglalása természetesen mind a rendes bíróságok, mind a törvényhozás kezét megköti. De mind a bírák, mind a törvényhozók megtehetik, hogy módszeresen puhatolják az Alkotmánybíróság álláspontjának határait, míg végül sikerül eltávolodni az 1992-es doktrínától. A törvényhozásnak már volt egy ilyen próbálkozása; 1996-ban megpróbálta visszahozni a "gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekedet" fordulatot az izgatási paragrafusba. Ezt a beszúrást a második Alkotmánybíróság 1999-ben megsemmisítette.5 Az ún. önkényuralmi jelképek használatát, valamint a nemzeti szimbólumok megsértését büntető paragrafusokat viszont hatályban tartotta,6 s ez arra vall, hogy a próbálkozás folytatása nem eleve reménytelen.
A kérdés azonban az, jól teszik-e a liberálisok, ha támogatják a kísérletet.

H
A büntetőjog fokozottabb igénybevételének szorgalmazói nem látnak gondot ebben. Szerintük a rendszerváltás hevében túl messzire mentek a jogalkotók, túl messzire ment az Alkotmánybíróság. Amíg az új rend meg nem szilárdult, talán szükség volt a szólásszabadság határainak szokatlanul tág kicövekelésére. De ma már a "viszszarendeződés" veszélye a távoli múltba süllyedt. Viszont új veszélyként megjelent a politikai antiszemitizmus és romaellenesség. Fel kell venni a harcot, míg nem késő, s ha ehhez a gyűlöletre uszítás próbájának fellazítására van szükség, akkor fizessük meg ezt az árat.
Azt javaslom, mielőtt elsodorna minket a retorika, vizsgáljuk meg, miben is állna az ár, melyet a 269. § fokozottabb alkalmazásáért fizetni kellene.
Liberális vitapartnereim - nekem úgy tűnik - abban látják a veszteséget, hogy a szólásszabadság védelme szűkebb körre terjedne ki, mint eddig: a rasszista gyűlölködés egyértelműen üldözendővé válnék. Ez azonban valószínűleg nem is volna igazi veszteség szerintük. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy tévednek. A veszteség nem ebben állna. Valódi lenne és súlyos.
Ha az igényről is lemondunk, hogy a közösség elleni izgatás tényállását a nyilvánvaló és közvetlen veszély próbájához - vagy valamilyen azzal egyenrangúan szigorú teszthez - kössük, akkor elfogadjuk, hogy a beszélőt olyan emberek cselekedeteiért vonják felelősségre, akik őt nem is hallották, vagy olyan következményekért, melyek csak potenciálisan rejlettek benne szavaiban (anélkül, hogy az adott körülmények közt komoly valószínűsége lett volna ezek bekövetkeztének). A jogállam híve azonnal észreveszi: ez a gyakorlat a jogbiztonságot fenyegetné. Minél lazább az összefüggés a szó és a neki tulajdonított hatás között, annál kevésbé lehet kiszámítani, hogy a bíróság milyen beszédet marasztal el közösség elleni izgatásként.
Próbáljunk meg élő tartalmat adni ennek a megállapításnak.
Először is, a nagyobb büntető buzgalom nemcsak a kirekesztő indulatok megszólaltatóit fenyegetné, hanem a kirekesztés ellenfeleit is. Képzeljünk el egy embert, aki (nagy nyilvánosság előtt) szenvedélyes dühvel vádolja a magyar nemzetet a holokausztért viselt felelőssége miatt. Minél lazább a megkövetelt kapcsolat a beszéd és lehetséges következményei közt, annál nagyobb az esélye, hogy az ilyen megnyilatkozás eleget tegyen az izgatási törvény tényállási követelményeinek.
Közbevetheti valaki, hogy az ilyen ember indulatosan beszél, de nem gyűlölködik; jóhiszemű bíró nem vonatkoztatja rá az izgatási paragrafust. Ez azonban tévedés. Az izgatási paragrafus nem a gyűlölködő beszédet üldözi, hanem a gyűlöletet kiváltó beszédet. Lehetséges, hogy a beszélő maga gyűlölködjék, miközben beszéde nem vált ki gyűlöletet; lehetséges, hogy ő maga egyáltalán nem gyűlölködik, beszéde mégis gyűlöletet vált ki. Alkalmas közönségben, alkalmas körülmények közt a magas érzelmi hőfokon előadott negatív értékítélet önmagában is gyűlöletet ébreszthet.
Valószínűtlen volna, hogy a holokausztért viselt magyar felelősség szenvedélyes taglalása ilyen következményekre vezessen? Persze, hogy valószínűtlen. De ez csak akkor számít, ha az izgatás megállapításához erős és szoros kapcsolatnak kell fennállnia a beszéd és nem kívánt következményei közt. Minél lazább a megkövetelt kapcsolat, annál inkább fenyeget az izgatási paragrafus mindenkit, aki a magyar nemzet egészét vagy tetszőleges csoportját erős indulattal bírálja. Mondjuk Ady Endrét.
Ha sor kerül a szélsőjobboldali gyűlöletkeltők jogi felelősségre vonására, a bíróságokra hatalmas nyomás fog nehezedni, hogy a másik oldalon is statuáljanak példát. Mihelyt Demszky Gábor feljelentett egy szkinhed zenekart, nyomban akadtak vállalkozók, akik meg egy (baloldaliként elkönyvelt) punkegyüttes ellen tettek följelentést.7 Mihelyt megindult a büntetőeljárás ifj. Hegedűs Lóránt ellen, a Százak Tanácsa nevű jobboldali egyesület kezdeményezte, hogy törvényben szankcionálják az egyházi személyek és intézmények elleni támadásokat.8
Ha a jobboldalon azokat és csakis azokat ítélik el, akiknek szavai a szigorú teszt szerint is büntetendők, efféle kiegyensúlyozásra csupán súlyos jogsértés árán kerülhetne sor. Ha azonban a teszt fellazítása ad módot a bűnösség kimondására, akkor az egyensúlyteremtéssel szemben nem lesz védekezés.
Röviden: a teszt fellazítása azzal járna, hogy a rasszista gyűlöletkeltők szabadabb üldözése érdekében azoknak a jogait korlátoznák, akik nem rasszisták vagy egyenesen a rasszizmus ellenfelei.
Másodszor, a büntetőjogi buzgalom fenyegetné ugyan azokat, akiknek a beszéde rasszista gyűlöletet áraszt, de elfogadhatatlan módon fenyegetné őket. Mire is gondolok? Van egy társadalomkép, melyet csurkistának is nevezhetünk, mert a magyar politikában ma Csurka István képviseli a leghatásosabban (noha évszázados múltra tekinthet vissza). Ennek két fő alakja van: egyfelől a magyar kisember, másfelől mindenféle láthatatlan idegen hatalmak - kapitalizmus, kommunizmus, szabadkőművesség -, melyeket a zsidó személyesít meg. Kivásárolják alóla a földet, a gyárat, megfosztják őt a hagyományaitól, történelmi emlékezetétől, és mindezt azért, hogy alázatosan tűrje, ahogy szolgává süllyesztik a saját hazájában. Ez a világkép hamis, előítéletes, félreértett statisztikai jelenségeket rejtett összeesküvéssel magyaráz, bűnbakkereső és gyűlölködő. Ugyanakkor szociológiai méretekben újratermelődő válasz az ország modernizálódására, mely csak a modernizálódási folyamat lezárulásával fog zárványokba visszavonulni. A köztársaság polgárainak egy része - egy kisebbség, de nem elhanyagolható kisebbség - ebben a szemléletben talál választ rossz közérzetére. Nem ésszerű jogpolitikai cél, hogy ettől a világképtől az állam büntető hatalma szabadítsa meg a társadalmat - eddig a pontig bizonyára egyetértünk. De nem csak ésszerűtlen törekvés volna ez: a szabadság és egyenlőség alapvető morális elveit is sértené.
Ezek az emberek előítéleteikkel, gyűlölségeikkel együtt részét alkotják a szuverén népnek. Ahogy a csurkista gondolkodású ember nem zárhatja ki polgártársainak egy részét - akár származásuk, akár más szempont alapján - a szabad és egyenlő magyar állampolgárok közösségéből, a szabadság és egyenlőség hívei sem dönthetik el, hogy a csurkista nézetek hirdetői kívül esnek a jog védelmén. A politika attól olyan pokolian nehéz dolog, hogy senki nem választhatja meg, kivel alkot egy állampolgári közösséget. Nem azok a polgártársaink, akikkel egyetértünk a kölcsönös tolerancia elveiben, hanem mindazok, akik velünk egy időben a magyar állam polgárai. Nem tehetjük a megszólalás jogi feltételévé, hogy toleráns legyen - politikai küzdelmet kell folytatnunk a közbeszéd toleránssá válásáért. Amíg valaki nem megy túl csurkista nézeteinek hirdetésén, ugyanúgy megilleti a szólásszabadság védelme, mint bármely más magyar állampolgárt, akkor is, ha ezek a nézetek előítéletesek és gyűlölködők. Ha pedig a közösség elleni izgatás tesztje fellazulna, az ilyen ember nem tudhatná, mikor téved tilosba. Azt is fenyegetné a jog, ami semmi egyéb, mint egy világ- és társadalomkép kifejezése és terjesztése.
Végezetül, a büntetőjogi buzgalom ártana a közbeszéd minőségének is. Ha elhalványul a beszéd következményeinek jelentősége, mindenféle szenvedélyes vagy indulatos megnyilvánulás veszélybe kerül. Nem lesznek szavak a jogos erkölcsi felháborodás kifejezésére. Ki állítaná, hogy a magyar zsidók galíciai jöttmentként való aposztrofálása szenvedélymentes választ kíván? Máris komoly nyomás nehezedik a sajtóra, hogy kerülje a felháborodás, a megbotránkozás, a harag, a düh, a megvetés, a gúny regisztereit. Márpedig vannak jelenségek, melyekről csak ezekben a regiszterekben lehet méltó erkölcsi ítéletet mondani. Mi lesz itt, ha megindul az első nyomozás egy liberális publicista és lapja ellen, ha sor kerül az első vádemelésre, ha megszületik az első elmarasztaló ítélet?9

H
De ha ezek a veszélyek valódiak is: nem sokkal súlyosabb-e a büntetőjog tétlensége miatti veszély? Nem kell-e elismerni, hogy a közösség elleni izgatás tesztjének fellazítása nagy ár ugyan, de nem aránytalanul nagy ár azért, hogy a rasszista és xenofób gyűlöletkeltés visszakerüljön oda, ahol a helye van?
Válaszom így szól: nem elég, hogy a szólásszabadság korlátozása arányos legyen a céllal, melynek szolgálatában végrehajtják. Igaz kell legyen az is, hogy a korlátozás hathatós, vagyis alkalmas a kitűzött cél elérésére, és szükséges, vagyis más, kevesebb hátrányt okozó módon a cél nem érhető el.
Ezzel visszajutottunk a kiindulópontunkhoz. Azt állítottam, hogy a közbeszéd megtisztításának vannak más, nem büntetőjogi eszközei is. Továbbá azt, hogy ha ezek nem jönnek mozgásba, a büntetőjoggal való próbálkozás hiábavaló lesz. Ha viszont mozgásba jönnek, a büntetőjog erőteljesebb latbavetése feleslegessé válik.
Az állam más módon is színt vallhat az antiszemitizmussal, romaellenességgel, xenofóbiával szemben, nemcsak a büntetőjog mozgósításával. Képzeljük el, hogy a köztársasági elnök, akinek alkotmányos kötelessége őrködni az intézmények demokratikus működésén és a nemzet egységén, a nyilvánosság elé lép; félreérthetetlenül elítéli a rasszizmust és idegenellenességet, nem hallgatva azokról a megnyilatkozásokról sem, melyek parlamenti párthoz köthetők. A miniszterelnök nem csodálkozik a Fotex és az FTC közt létrejött üzleten, hanem leszögezi, hogy senkinek nincs joga kétségbe vonni egy piaci tranzakció legitimitását az egyik fél származására hivatkozva. Az Újpest-Ferencváros mérkőzés botrányos jeleneteiről az igazságügy-miniszternek nem az jut az eszébe, hogy ő nem ért a focihoz, és utóbb nem(csak) a liberális Magyar Hírlapban igazítja ki magát, hanem a televízióban, ahol eredetileg nyilatkozott, és a jobboldali sajtóban (is). Öt parlamenti párt képviselői közös nyilatkozatban szólítják fel ifj. Hegedűs Lórántot, hogy mondjon le a mandátumáról. Nem adódhat olyan helyzet, melyben a vezető kormánypárt kész volna igénybe venni a MIÉP támogatását. Az ORTT, miután megállapította, hogy a Pannon Rádió rendszeresen uszít zsidók, romák, melegek, más népek ellen, nem bírságot vet ki, hanem visszavonja a műsorszórási engedélyt. Nyomozást megtagadó határozatában a megyei rendőr-főkapitányság nem mentegeti Franka Tibor zsidóellenes mocskolódásait.10
Folytatódna-e a rasszista, xenofób beszéd veszedelmes térhódítása? A tapasztalatok nem támasztják alá ezt a vélekedést. 1994 és 1998 közt kevesebb volt az izgatási per, mint az előző négy évben.11 Viszont Horn Gyula kormányra kerülésének másnapján határozott, erőteljes nyilatkozatban ítélte el az antiszemitizmust. A kormány zárt volt a szélsőjobb felé. A magyar zsidók nyugodtan alhattak. Kevésbé volt eltökélt a Horn-kormány a magyar romák melletti kiállásban. Tett ugyan gesztusokat ebben az irányban is, de Horn rosszízű kiszólására is emlékszünk még egy páran. Bizony ez a kétlelkűség szerepet játszott abban, hogy míg a ´94-98 közti időszak a zsidók számára javulást hozott, a romák számára jó esetben a romlás fékeződését.
Józan ésszel nem remélhetjük, hogy a rasszista beszéd teljesen eltűnik társadalmunkból. Azonban elszigetelhető és semlegesíthető. Ez elsődlegesen politikai ügy. Vagy a politika tartományában nyerünk csatát, vagy sehol.
Nem áll, hogy a rendszerváltás alapjogi forradalma túlságosan tágan húzta volna meg a szólásszabadság határait. Nem áll, hogy a szólásszabadság ma már ne volna fenyegetett.12 Nem áll, hogy az uszítási teszt fellazítása ne fenyegetné. És az sem áll, hogy enélkül ne lehetne eredményesen fellépni a rasszista gyűlöletkeltés ellen.
Nem azt javaslom, hogy feledkezzünk el a közösség elleni izgatás büntetőjogi tilalmazásáról. Azt javaslom, hogy ne akarjunk egy alapjában politikai természetű problémát a büntetőjog mozgásba lendítésével megoldani. Lássuk be, hogy a közösség elleni izgatás tényállásának laza kezelése elfogadhatatlan következményekkel járna. Tartsuk meg az izgatási paragrafust arra, amire való: maradjon ritkán alkalmazott, rendkívüli eszköz az olyan beszéd szankcionálására, mely nyilvánvalóan és közvetlenül (in a clear and present manner) felidézi a veszélyt, hogy emberek súlyos jogsérelmet szenvednek el csoporthoz tartozásuk miatt.
1 "Kaltenbach Jenő: Uszítás nélkül is
kelthető gyűlölet", Czene Gábor inter-
júja, Népszabadság, 2001. október 17.
2 Bánfai Tamara és Csuhaj Ildikó: "A
választásokig már nem szigorítják a
közösség elleni izgatás szabályozá-
sát", Népszabadság, 2002. január 29.
3 ABH, 1992, 179.
4 Uo.
5 12/1999. sz. határozat.
6 13/2000. és 14/2000. sz. határozat.
7 "Szkinhed- és punkdalok az ügyész-
ség előtt", Népszabadság, 2002. január 7.
8 "A kereszténységet féltik", Magyar
Nemzet, 2002. január 3.; "A Százak
Tanácsa törvényi védelmet követel a
klérusnak", Kunstár Csaba interjúja
Jobbágyi Gáborral, Magyar Hírlap,
2002. január 7.
9 Néhány további, inkább pragmatikus
szempontra Papp László Tamás hívja
föl a figyelmet "A szabadság ellensé-
geinek szabadsága" című cikkében,
Népszabadság, 2001. november 7.
10 "Franka Tibor vihart kiváltó nyilatko-
zata személyes érzéseit tartalmazza,
amely [sic!] őt a pályáján ért kudarcok-
ból fakad." Idézi Molnár Péter: "Uszí-
tás vagy gyalázkodás?", Fundamen-
tum 2001/4. sz., 110.
11 1990 és ´93 között 21 esetben emelt
vádat az ügyészség a 269. § alapján,
1994 és ´97 között mindössze 15 eset-
ben. Forrás: Egységes Rendőrségi és
ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ERüBS).
12 Széles körű áttekintést ad a szólás-
szabadság jogi és intézményi csorbí-
tásának típusairól Nehéz-Posony István:
"A véleménynyilvánítás szabadsága
és annak korlátai", Élet és Irodalom,
2002. január 4.
(A Társaság a Szabadságjogokért Gyűlöletbeszéd című konferenciáján, február 1-jén elhangzott előadás szerkesztett változata.)

Bevezető sorok a Meleg Büszkeség Napja elé

2009-08-30T15:51:00.000-07:00

Miáltal közeledik az idei Meleg Büszkeség Napja (a meleg büszkeség nem azt jelenti, hogy valaki büszke rá, hogy meleg, hanem hogy büszkén, emelt fővel meleg), célszerű először és utoljára leírni, miről van szó, abból a jóindulatú feltételezésből kiindulva, hogy ezen ismeretek hiánya ártatlan tudatlanságra vezethető vissza, nem pedig cinikus maszatolásra. Ilyenkor mindenki azt hiszi, neki kell lennie a magyar melegmozgalom stájlisztjának és politikai marketingtanácsadójának, pedig micsoda furkóság lenne, ha megtámadnám a húsvéti körmenetet azzal az indoklással, hogy nekem nem teccik és ezért a továbbiakban lesznek szívesek hozzám alkalmazkodni, különben még többet kapnak, hiszen nekem elidegeníthetetlen jogom megtámadni mindenkit, aki nem teccik. Ugyanez az érvelés a melegfelvonulás kapcsán magától értetődőnek tűnik. Ezt a legtöbben „kritikaként” kívánják beállítani, pedig nem hasonlít arra. Magam már kaptam tojást, követ, sörösüveget mint egy-egy melegfelvonulás résztvevője, és egyiket sem éreztem annyira szofisztikált kritikának, hogy az intelligens érveket megfontolásra érdemesnek tartsam. A kritika feltételezi a vitát, a vita feltételezi az egyenrangú partnereket. Az, hogy a melegeknek nem kellene felvonulniuk, mert baj lesz logikai struktúráját tekintve egyenértékű a „fogd be a pofád, különben be lesz baszva” mondatéval – ezt kritikának nevezni elhamarkodott ítélet lenne. Ez sokkal inkább ún. gyűlöletbeszéd, melynek lényege éppen a más vélemények képviselőivel szembeni mondvacsinált okokra hivatkozó szankció szorgalmazása. Vagyis ez nem vélemény, hanem az agresszió egy formája. Van, ahol tiltják, van, ahol nem, ahol azonban nem, nem azért nem, mert szerintük vélemény, hanem azért, mert úgy gondolják, hogy a demokrácia intézményei (többek között a civil kontroll) elég erősek, hogy ilyesmit elbírjanak. Én például kritizálom a melegmozgalmat ebben a beszélgetésben, ez a cikk a konziról szintén kritizálja, mindketten elég élesek vagyunk, de egyik sem túl nívós példány, mondhatni én balról, a másik jobbról, de ez mindegy, mert csak példaként mutatom. Nem kívánok semmi újat mondani, de egyszer legyenek ezen a blogon összefoglalva a kérdéssel kapcsolat alapok, hogy aztán később nyugodtan lehessen hivatkozni rá, és ezekre építve valódi kritikát megfogalmazni. Az egyszerűbbekkel kezdem, a végére hagyom a rázós kérdést. Ami pedig a kereteket illeti, a lényeg, hogy alapjában véve a melegfelvonulás a politikai véleménynyilvánítás teljesen legitim formája. A megnyilvánulását illetően mindazok véleményét, akik nem érdekeltek benne, senki nem kérdezte – ahogy a húsvéti körmenet formáját illetően sem kérdez meg engem senki. Mert ilyen értelemben nincs közöm hozzá.

*

A legelterjedtebb az a végtelenül redundáns nézet, mely szerint a „homoszexuális” szerelem nem természetes. Ezen kérdést átlátni csak az emberiségnek az az exkluzív, mondhatni elenyésző kisebbsége tudja, aki maszturbált már életében és rájött, hogy a szexualitásnak van más vetülete is, mint az utódnemzés. Persze, nem természetes, ahogy a „heteroszexuális” szerelem, a biciklizés, a bélyeggyűjtés vagy az imádkozás sem: ezek mind kulturális jelenségek. Ha genetikailag determináltak is vagyunk arra, hogy baszni akarjunk (bár én kétlem), arra semmiképpen nem, hogy kivel és miként, az az egyéni vonzalmaink függvénye. Persze, a „homoszexuális” aktus nem szolgálja az utódnemzés célját, dehát ki volt az a hülye, aki aszitte, hogy igen? A legtöbb emberi cselekvés nem szolgálja az utódnemzést, de hogy emiatt ne lenne normális, az miért nem a fogmosással kapcsolatban merül fel? Ahogy annak, aki szokott fogat mosni még mellesleg lehet gyereke, ugyanúgy lehet annak is, aki meleg. Nyilvánvaló, hogy a melegségnek semmi köze a szexualitáshoz vagy az utódnemzéshez. A meleg párok szerelmi élete nem sokban különbözik egy emancipált „különböző nemű” pár szerelmi életéhez képest, gyereket pedig jelenleg is rengeteg „azonos nemű” pár nevel és hoz létre. A szaporodás csupán női és férfi ivarsejteket feltételez, heteroszexuális kapcsolatot, vágyat, stb. nem. Ha a „homoszexuális” vágyat természeti meghatározottságként akarjuk megragadni, akkor annak hormonális meghatározottsága és evolúciós jelentősége érdemel figyelmet, mely témát már egyik szerzőtársam összefoglalta itt. Mivel a „homoszexualitás” tilalma a keresztény univerzalizmussal egyidős, ezért evolúciós hátrányt csak kábé ezer éve jelenthet, ami elég csekély idő ahhoz, hogy eltűnjön valami, ami a fajfenntartás szempontjából ilyen jelentőséggel bír. Egy neurológus ismerősöm álláspontja a például a következő:

„Szinte már elcsépelt dolog, hogy a melegek közt mennyi a művész, tudós, stb. De ezen felül anatómiai tanulmányok is azt mutatják, hogy valahogyan a két agyfélteke jobban kommunikál. Igazság szerint a(z eddig megvizsgált) melegek agya valahol a női és a férfi között van funkcionális anatómia szempontjából. Én hajlok arra, hogy ezt úgy értelmezzem, hogy egy ilyen agy a két nem képességeit harmonikusan ötvözi. Nagyon messzire mutatva azt gondolom, a melegség a szellemi evolúció szempontjából fontos. Persze ez nem új gondolat. Már Platón is leírja, hogy olyan hadsereggel lehetne legjobban megnyerni egy háborút, ahol férfiak és férfi szerelmeseik harcolnának, mert egy férfi a másikért kiemelkedő dolgokat tud véghez vinni. És való igaz: civilizációnk nem kevés nagyra becsült alkotását férfiak alkották férfiak ihletésére.”

Alapjában véve számomra érdektelen az evolúciós pszichológia talaján álló biologista érvelés, de vitathatatlanul szerepe lehet egy pozitív meleg identitás kialakításában. Ugyebár minél differenciáltabb egy faj, annál nagyobb munkamegosztást igényel a fenntartása. Ha belegondolunk (feltéve, hogy érdekel minket a fajfenntartás egyáltalán), ki tehet többet az emberi faj fenntartásáért, aki nemz két utódot, vagy egy meleg rákkutató, aki egy általa feltalált gyógyszerrel megment több százezret? A fenti szöveg masszív hímsovinizmusa felett ezúttal (mert témaidegen) el lehet siklani. „Egy férfi a másikért kiemelkedő dolgokat tud véghez vinni.” Ezek már annyira el vannak szállva maguktól, hogy nő már egyáltalán nem is kell, még mosogatórongy, bokszzsák, köpőcsésze vagy szexuális segédeszköz céljára sem, mely nemi szerepmintáktól azért lássuk be, rengeteg férfi nem tud eltekinteni.

*

Tehát tisztáztuk, hogy a melegfelvonulásnak maximum annyi köze van a szexualitáshoz, hogy a résztvevők többsége él nemi életet – vagyis a felvonulás annyira „viszi az utcára” a szexualitást, mint bárki, aki él nemi életet és mellesleg jár utcára. A könyvet olvasó emberek többsége is szokott dugni, mégsem mondja senki, hogy egy könyvvásár az utcára viszi a szexualitást. Amit viszont a melegfelvonulás utcára visz, az többek között a nemi szerepekkel kapcsolatos társadalmi normák kritikája, illetve esetlegességükre való rámutatás. A megszokott dolgok más megvilágításba való helyezése csak azok személyiségfejlődésében okozhat problémát, akik nem tudnak gondolkodni („Put that magazine down, you may hurt yourself!”), dehát számukra az egész élet áthatolhatatlan akadálypálya. Vannak emberek, akik a felülről előírttól eltérő kulturális normák és együttélési modellek szerint képzelik az életüket, és polgári egyenjogúságukra hivatkozva érzelmeik, lelki életük a normának megfelelővel egyenlő méltósággal bíróként és egyenlő jogi védelemre érdemesként való elfogadását szeretnék. Ennyi az egész, mégcsak valami világméretű összeesküvés vagy grandiózus hatalmi törekvés sincsen benne. A melegfelvonulás nem a „homoszexuálisok menete”, ahogy a HírTV-n szoktak célozni rá, legfeljebb annyiban, amennyiben a Szent Jobb-körmenet a nekrofiloké. Nem célja a buziság propagálása, legfeljebb annyiban, amennyiben a húsvéti körmeneté a keresztrefeszítés propagálása. A résztvevői és ellenzői körében a szexuális vágyak és szokások nagyjából egyaránt megfelelnek a statisztikai átlagnak. Tavaj meggyőződésem, hogy több „heteroszexuális” pár volt a melegfelvonuláson, mint nem heteró. És egy igazi keresztény családapát sem tudok másként képzelni, mint hogy néha azért kirúg a hámból. Illetve nem kell képzelni, láttam eleget. Mit gondoltok, mire szolgál a „glory hole” intézménye a melegbárokban, ha nem arra, hogy azok is élvezhessék anonim módon a „homoszexuális” aktust, akik arcukat vállalva sosem ereszkednének le ebbe a fertőbe. Fartőbe. Számomra a leszbikus, meleg, biszexuális vagy transznemű emberek kisebbségként való kezelése olvashatatlan, az „etnikai kisebbségi” modell ráhúzása a szexuális kisebbségekre (figyelitek?) a szexuális forradalom intellektuális vívmányairól való lemondást jelentené, ezzel együtt azt a szexuális nyomort, melyben az emberek többsége él. Ezen morális-politikai tartalmak kifejezése együtt jár bizonyos komikus karneváli külsőségekkel, melyek alig kevésbé ártatlanok, mint egy farsangi bál, ahol Cilike űrhajósnak öltözik, Pistike pedig táncosnőnek.

A sors iróniája, hogy a magyarországi melegfelvonulást azóta vádolják nyilvános kéjelgéssel, amióta minden eredeti karneváli jellegét elvesztette. Ezelőtt nem volt baj. A dolog hátterében a magyarországi szélsőjobboldal újraszerveződése áll, melyet én bevallom, korábbra vártam. (Talán a hungarista emigráció vitézei voltak lusták hazatérni régi dicsőségeik színhelyére, vagy az általuk kifejtett propagandának kellett idő, amíg megtalálta a magukat a „rencerváltás veszteseinek” érző diktatórikus nosztalgiákat ápoló rajongóbázist.) Miáltal a szélsőjobboldal legfőbb stratégiája, hogy úgy tesz, mintha reaktív lenne, vagyis létező dolgokra (pl. zsidó világösszeesküvés, cigánybűnözés) adott logikus válasz (pl. tojásdobálás, rovásírás), ezért a melegfelvonulás szervezői évről évre arra kérik a résztvevőket, hogy lehetőleg minél kevesebb dolgot csináljanak. Szóval annyira nyárspolgári az egész, hogy én évek óta ellenük szeretnék tüntetni, csak visszatart a tudat, hogy azt senki nem értené. Idén már az is kérés, hogy senki nem vigyen transzparenseket, mert azokkal sérülést lehet okozni. Még a végén provokálnánk valakit. Tavaj például semmi provokatív gesztus nem került elő, a sajtótermékek nagy része azonban a felvonulásról szóló cikkéhez olyan archív képeket mellékelt, melyek nem is a szóban lévő eseményen készültek – a panaszok pedig csak szaporodtak. Jellemzően a melegfelvonulás erkölcstelenségéről szóló urban legendek közül azok a legéletképesebbek, amiknek a legkevesebb valóságalapjuk van. Ennek az oka egyszerű. Egy „zsidó” lehet a világ legszorgalmasabb bányásza, akkor is csak kalmárlelkű élősködő marad. Egy „cigány” mosakodhat naponta tízszer, akkor is csak „cigány”, vagyis büdös tolvaj. Ugyanígy egy meleg is mindig deviáns pederaszta marad, mert ezek a bevett sémák egy szélsőjobboldali ember fejében, ezekkel szakítani annyi lenne, mint világképével szakítani – ami intelligensebb és jellemesebb emberek számára is nehéz. Látott már valaki olyan kurucinfó és Echo TV fogyasztót, akinek világába az empirikus valóság sugarai oly erővel törtek volna be, hogy azt szétrepesszék? Én nem. Így aztán a nyuszinak teljesen felesleges azon frusztrálnia magát, vegyen-e sapkát vagy sem, ha egyszer tudja, hogy ígyis-úgyis megverik.

Egy veszett kutya, egy futballhuligán vagy egy populista politikus mindig ott támad, ahol gyengeséget, félelmet szimatol, ahol erővel találkozik, ott farkát behúzza. Aki járatos valamennyire a kocsmai verekedés pszichológiájában, az tudja, hogy egy öncélú kötekedővel szembeni legrosszabb stratégia, ha ignoráljuk, magára hagyjuk gőzölgő tébolyával. A legjobb pedig az, ha helyre tesszük. Namármost, ha polgárjogi mozgalmárok olyan szinten benyalnak az őket gyűlölő politikusoknak, mint azt teszik a magyar melegszervezetek képviselői, azzal akkora céltáblát csinálnak magukból, hogy azt csak a tavalyi támadások tudják (egyelőre) kellőképpen illusztrálni. Ennyi erővel „Rúgjatok belém – engem a végtelenségig lehet alázni” feliratú táblát is akaszthatnának a nyakukba.

Az őszinteségnek persze tartozom annyival, hogy bevalljam, alapvetően a melegkultúrának (már ahol van) szerves része rengeteg elterjedt jelkép és társadalmi norma parodizálása, travesztálása, már maga a cross-dressing intézménye is ilyen. Persze ezek mind olyan dolgok, amit itthon látni nem lehet, vagy csak elvétve, de ha mégis előfordul, senkit ne érjen készületlenül. Ilyen performansz részese volt (egyedüli példaként) a hírhedt rózsaszín bibliás csávó, akinek a képét minden évben mint véres kardot hurcolásszák körbe. Egyébként ugyanúgy, ahogy a szélsőjobboldal táborának gyűlöletfüggőiben, akik körömrágva várják, mikor dobálhatnak meg újra valakit, ugyanúgy (bár kisebb mértékben) a rendszeresen tüntetésekre járók körében (vagyis akiket mindig megdobálnak) is kialakult egyfajta függés ettől a rendszeres adrenalin-triptől. Több barátomon is tapasztalom, hogy fantáziál róla, legközelebb vajon mit vágnak hozzá akár verbálisan, akár fizikálisan, az ellene rendszeresen uszítókhoz sajátos paraszociális viszony fűzi. Egyszóval kialakulóban van egy jellegzetes szado-mazo kultúra. Egy meleg barátom például álmában szopatta már le a „Sodi” fedőnevű bloggert, Semjén Zsolt vagy Vona Gábor pedig, mondanom sem kell, a magyar meleg szubkultúrák legtöbb nedves álom főszerepét alakító férfiikonjai. A melegfelvonulás tehát eredeti tartalmának megfelelően egyfelől tiltakozás és megemlékezés, másfelől buli. Jelenlegi magyarországi formájában néhány dacos ember szomorú tiltakozása az ellen, hogy a magyar társadalmat a szélsőjobboldal túszként tartsa fogva, meghatározva mit lehet és mit nem.

*

Ami a fiatalság romlatlan erkölcseinek megrontását illeti, az egész alighanem ott kezdődött, amikor a velejéig romlott internacionalista kommunisták befurakodtak a magyarok Istenének földi édenkertjébe, hogy a testiség mételyét hintsék szanaszét. Hadd emlékeztesselek titeket, hogy nemrég a román ORTT el is lehetetlenítette a (természetesen az internacionalista komenista uralom alatt készült) Magyar Népmesék című rajzfilmsorozat néhány epizódjának levetítését, mert azok meztelenséget tartalmaztak, úgymint a lányét, aki vitt is valamit meg nem is a királynak. Persze volt kis halvány töcskölés a Duna TV-n, mindenféle kilincsorrú pszichológusok perverz meseértelmezésére hivatkozva, hogy ez má’ milyen egy álszentség, de lássuk be, a román cenzoroknak volt igazuk: meg is állították a fiatalok egészséges fejlődését veszélyeztető járvány további terjedését. Töredelmesen bevallom: nekem például a Vuk, a kis róka története vette el a kedvem egy életre a családalapítástól. Képzeljétek el, amikor kicsi voltam, szombat reggel apám – mielőtt leugrott a közértbe – ugyanazt kérdezte tőlem, amit Vuk apja, mielőtt vadászni ment (nem emlékszem a pontos szövegre), és azt gondolta, ez vicces.

*

Végül a legfontosabb: nézzük meg jobban az elterjedt vádat, mely szerint a melegfelvonulás közszeméremsértő. A közszeméremsértés a Btk. mai állása szerint közterületen megvalósuló obszcén cselekmény, szexuális áruval való üzérkedés illetve szexuális vágyak kielégítése. Ez az, amivel a mutogatós bácsikat, striciket és kurvákat beviszik – rájuk lett szabva. Ezekből a melegfelvonulás egyiket sem valósítja meg. Nem szolgál szexuális vágyak kielégítésére, hiszen politikai demonstráció, ami szexuális vágyak kielégítésére szolgál, az nem politikai demonstráció és viszont, ez talán még elég világos. Nem obszcén, mert nem – még ha az is lenne, nem lenne öncélú az előbbi pontból következően. Obszcenitáshoz ugyanannyi joga lenne, mint egy színielőadásnak vagy filmnek. Hiszen pontosan olyan: egy demonstráción való részvétel önkéntes, lehetséges obszcenitása nem kéretlen, mint egy szatíré. Nem közterületen történik, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy a mutogatós bácsi tevékenysége. Egy politikai demonstráció területe a közterületnek egy szuverén polgárok által privát céljaik számára ideiglenesen kisajátított része, melyre más szabályok vonatkoznak, mint a közterületre általában. Hogy mást ne mondjak, lehet rajta politikai demonstrációt tartani. Lehet színpadot állítani, hangos zenét hallgatni, szónokolni, zsidózni, trappolni, zsidózni, zászlót lengetni, zsidózni, ordibálni, stb. Csupa olyan dolgot, ami egy politikai demonstráción kívül a közrend megzavarásának (garázdaságnak) minősülne. Egy ilyen területet a zsaruk körbezárhatnak, akár kordonnal is, a belépőket átvizsgálhatják, stb. Szóval nem ugyanaz, mint a Városliget vasárnap délután. Ezek után világos, hogy egy politikai demonstráció résztvevői akkor sem tudnák a közszemérmet megsérteni, ha nagyon-nagyon akarnák. A legrosszabb, ami történhet (illetve bármilyen bűncselekeményt, például tömeggyilkosságot is elkövethetnek, vagy ne adj isten, rágyújthatnak egy füves cigire), az az, hogy garázdaságra vetemednek – vagyis véleménynyilvánításuk túllép egy olyan határt, melyen túl már sokakban félelmet, felháborodást kelthet – ti. ez a garázdaság definíciója. Hogy hol van ez a határ, azt a jog sehol meg nem határozza, mindenütt a jogalkalmazó józan megítélésére van bízva. És ez jól is van így. De ha belegondolunk, egy politikai demonstráció lényegénél fogva megzavarja a közrendet, hiszen akkor az emberek nem azt csinálják, amit egyébként.

Ugye a Magyar Gárdát azzal az indoklással tiltották be, hogy megjelenése sokakban félelmet kelt. Félreértés ne essék, én általában nem vagyok ellene a Magyar Gárda betiltásának, ha az a magyar állam erőszakmonopóliumára vagy a gyűlöletbeszéd valamiféle szankcionálására hivatkozva történik, de így nagyon gáz. Igazat kell adjak a Jobbiknak, ez a fajta érvelés a végtelenségig fokozható. Tegnap betiltják a Magyar Gárdát, mondván, sokakban félelmet, felháborodást kelt, ma Ékes Ilona a melegfelvonulást akarja betiltatni ugyanezzel az érveléssel, holnaptól pedig – mivel a félelem és a felháborodás szubjektív dolog – lényegében bármit be lehet tiltani, ami valakinek nem tetszik.

Tekintsünk el attól, hogy Ékes Ilona előzetesen gyanúsítja közszeméremsértéssel a demonstrálókat (ami láttuk, abszurdum). Ez a preventív bűnöldözés esete, a csukjunk le mindenki, mielőtt valamit elkövetnek sci-fibe illő története. Tekintsünk el attól is, hogy szerinte a felvonulás azért veszélyezteti a közrendet, mert meg fogják támadni, vagyis az veszélyezteti a közrendet, akit megtámadnak, nem aki támad. Az olyan véleményekre, melyekhez hasonlót Ékes Ilona megfogalmazott, az egyetlen adekvát, a polgári értékek (úgymint az individualizmus és a szabadelvűség) talaján álló válasz a következő: „Ha én szeméremsértő vagyok, akkor neked meg kurva az anyád.”

Mert ugyebár itt felmerül egy nagyon fontos kérdés: mi a túrós faszt érünk a politikai jogainkkal, ha azok bármikor korlátozhatók egy nem definiálható fogalom nevében? Mit ér a szabadságunk, ha nem áll szabadságunkban bírálni a fennállót, legyen az szokás, jogrend vagy „közerkölcs”? Én személy szerint – és tudom, ez gonzó dolog ma itt – egy olyan országban szeretnék élni (ha már muszáj országban élni), ahol a saját újságomban azt írok, amit akarok, akár azt is, hogy nem volt náci népirtás, a Föld lapos én meg Schrödinger macskája vagyok. Hiszen mégiscsak a saját újságom nem? Akinek nem kell, ne vegye. A saját politikai demonstrációmon meg ha akarom, kiverem a farkam, mert az a saját politikai demonstrációm, ahol is úgy fejezem ki a véleményem, ahogy akarom. Akinek nem kell, ne nézzen oda – ennyi kényelmetlenséget csak megér, hogy vannak politikai jogaink. Azért szégyen lenne (mondhatni, közszemérmet sértő), ha az anyabaszó magyar állam már a nácikat és a buzikat is szövetségessé tenné. A „legfejlettebb” nyugati államok sem tudnak ezzel a problémával mit kezdeni, s hogy meddig lehet a politikai véleménynyilvánítás alapjogát a közerkölcsre hivatkozva korlátozni, mindig a joggyakorló megítélésére vagyon bízva. De viszont hogy az alapjogaink mégiscsak a demokrácia alapját képezik, azt tudjuk – viszont hogy mi az a közerkölcs, azt még a Haza Anyjának picsája sem tudja. Ezeket a gondolatokat ajánlom nektek megfontolásra, híveim, mikoris azon töprengetek, mit kezdjetek magatokkal az idei technikai okokból elhalasztott Meleg Büszkeség napján. Én erősen töprengeni fogok. Isten legyen veletek.

Hőmérő, 2009. 05. 22., 2. rész

2009-06-09T18:45:00.000-07:00

HAVAS: A kérdés tulajdonképpen az volna az egyetemistákhoz és főiskolásokhoz, hogy feldolgozta-e a magyar társadalom azt a traumát, hogy magyar közreműködéssel német – németek által működtetett - haláltáborokba elhurcolták hatszázezer honfitársunkat? Ugye éppen Radnótira emlékeztünk születésének századik évfordulóján. Ennek kapcsán azért lehetett némi reflexiókat találni lapokban, de valahogy a mindennapokban azért ez nem volt benne. A kérdés ugye az a fitalokhoz, hogy aki szerint feldolgozta a magyar társadalom a holokausztot, különös tekintettel a hatszázezer magyar állampolgárra, az „igen”-t nyomja meg, aki „nem”, az a kéket.

NOVÁK: Magyarország egyrészt egy tettes ország volt, másrészt egy vesztes országa volt a második világháborúnak.

HAVAS: Tehát tettes és vesztes.

NOVÁK: Tettes és vesztes. Nagyon meghatározza [ez] a holokausztnak is a recepcióját, pláne hogy utána jött a kommunista diktatúra – most nagyon leegyszerűsítve beszélek – és ez lefedte, elnyomott mindent, minden identitás kiélését és sérelemnek a megfogalmazását. És ez teljesen összezavarta a képet.

HAVAS: Bocsánat, csak közben a kérdés az volt, hogy szembenézett-e a társadalom, elsöprő többség az, hogy „nem”.

NOVÁK: ...és amikor jött a rendszerváltás, a magyar társadalom nem a holokauszttal volt elfoglalva, csak annyiban, hogy lehetett erről írni és megjelentek publikációk, hanem kezdte a saját történelmét ... szembenézni vele, és igazából nem tudott egy egységes mondanivaló kikristályosodni, a politika pedig erre jelentősen ráült a jobb és baloldalon egyaránt.

HAVAS: Kovács Tamás.

KOVÁCS: Én annyiban egészíteném ki az Attila által mondottakat és a kérdésre is válaszolnék, szerintem a magyar társadalom, és ebben a oktatásnak ergo a mindenkori magyar kormányzatnak van szerepe illetve bűne, általában a huszadik századi magyar történelmet nem dolgozza meg nem dolgoztatja fel az iskolákban. Ha valaki praktikusan végiggondolja, akkor ezt a 12. osztályban, vagy hát a régi rend szerint negyedik osztályban kéne tanítani, és aki visszaemlékszik, az pontosan tudja, hogy egy, a tanárok megcsúsznak a tananyaggal a korábbi években, kettő, rövidebb a tanév, és pontosan arra a huszadik századi egyetemes és magyar történelemre jut a legkevesebb idő, ami a mai napokat vagy napjainkat roppantmód befolyásolja. És hát az Attilának abban tökéletesen igaza van, hogy ez a fajta szembenézés, akár a holokauszttal, ez annyira nem történt meg, hogy a magyar sajtóban is már ’45-46-ban olyan cikkek jelentek meg akkor vezető magyar politikusoktól, hogy a „zsidók” ne sírjanak, mert itt mindenki vesztes, mindenki áldozat

NOVÁK: Darvas József...

TAMÁS: „A szenvedés nem érdem”...

KOVÁCS: Igen, „a szenvedés nem érdem”. Az[t] a fajta nem szembenézés[t] és az[t] a fajta nem együttérzés[t] én nem a Kádár-korszak bűneként fognám fel, hanem ’45-től a magyar értelmiség egy szegmensének tevékenysége következményeként.

TAMÁS: Akkor tekinthetnők feldolgozottnak és észben-szívben-lélekben a magyar nemzeti identitás részének, a demokratikus gondolkozás szerves részének, amennyiben az idevágó jelenségek megismétlődével szemben a magyar társadalom és politikai élet erőteljesebben, hatékonyabban és bátrabban foglalna állást, ezen lehetn egyszerűen mérni, és ez pedig azt bizonyítja, hogy ezeket a veszedelmeket, amelyek ebből származnak, a társadalom nem veszi elég komolyan, ami elkezdődött a numerus clausus törvényekkel az 1920-as évek elején, az Magyarország pusztulásához vezetett. Ez nem olyan dolog, amit nem lehet nem tekintetbe vennie az ország sorsán demokratikusan és hazafiasan elmélkedő magyar embernek. Ez olyan dolog, amit tudni kellene, hogy ez katasztrófához vezet mindenki számára, nem csak a bűnökről van szó, hanem ez a társadalom összeomlásához, az ország összeomlásához vezetett, és erről mindenkinek nem csak hogy tudnia kell, hanem mindenkinek erről komolyan gondolkoznia kell, mert ez összefügg valamennyiünk sorsával.

HAVAS: Tamás Gáspár Miklós említette még a reklám előtti félidő előtt, hogy ... hát ugye a törökök az első világháború idején szinte kiirtották az országban az örményeket és azt gondolom, hogy az örmény iskolákban ezt nem tanítják, hanem ez a családokban benne él.

TAMÁS: És Törökországban viszont tilos megemlíteni.

HAVAS: Igen, ott viszont tilos ezt megemlíteni. És az Európai Unióhoz való török csatlakozás egyik sarokköve, hogy a törökök végre belátják-e, amit elkövettek. A családokban a holokausztot ki kellene beszélni, azt gondolom, hogy ennek benne kellene lenni a fiatalok gondolkodásában, a családból hozott ismeretek között kellene szerepelnie.

DONÁTH: Mint például ’56 tananyag. ’56-ot úgy nem ismeri el a – bocsánatot kérek a hallgatóságtól – az ifjúság nagy része annak ami volt, mint a holokausztot. A probléma tehát sokkal mélyebb. Ténylegesen nem az a legnagyobb bajunk a huszonegyedik század elején, hogy a holokausz ezelőtt hetven évvel megtörtént. Nem a mi generációnk volt, az egy előző generáció volt, a nagyapáink, az Önök nagyapáinak a generációja, az én apáimnak a generációja, nem a mi generációnk, de becsülettel kellene túllépnünk, mert különben a saját gyerekeinket is meg fogjuk szégyeníteni, és tovább élnek azok a feudális ember és ember közötti viszonyok, amelyeket nem tudjuk, miért, de talán a török hódoltság óta a magyar társadalom visz magával. Nem abban segít a holokauszt törvény, hogy ezzel most szembesüljünk meg szocializálódjunk meg mittudomén, hanem hogy túllépjünk rajta, ahogy ’56-on is túl kell lépniük, hogy az nem az Önök története volt.

KOVÁCS: Visszatérnék ahhoz a gondolatomhoz, hogy 2001 óta emléknapot lehet tartani a magyarországi holokauszt áldozatairól...

TAMÁS: Szoktak is.

KOVÁCS: Több iskolában tartanak is valamilyen megemlékezést. A közszolgálati tévében igyekeznek aznap valami olyasmi műsort tenni. Tehát azt gondolom, hogy valamilyen szintem megjelenik a médiában, megjelenik az ország vagy mondjuk a kormány vezetőinek részéről, hogy ezt bele kéne vinni a magyar közgondolkodásba, de valahogy nem sikerül áttörni egy gátat, hogy ezt Magyarországon úgy érezzék az emberek, mint mondjuk Németországban. Tehát: nekem volt szerencsém hosszabb időt egy ösztöndíj keretében Németországban tölteni és ott döbbenetes volt, hogy az ottani középiskolások a saját helyi zsidó közösségükről mennyi mindent össze tudtak szedni, azok, akik egy koncentrációs tábor környéki falvakban vagy kis városokban laknak, azok is mennyi mindent tudtak arról az adott koncentrációs táborról, és ők zt nem úgy fogták föl, mint – ahogy gyakran szintén vád szokott lenni – hogy ezzel ők bűnösök, és atyáik, nagyatyáik, dédatyáik bűnét megint és századszor is elvernék rajtuk, hanem azt a társadalmi felelősséget tanulják meg, hogy igenis felelősek vagyunk egymásért és a másik embert, mert valamilyen [más] származású, nem lehet üldözni. Radnóti azért egy kiváló példa, mert Radnóti magát sosem tartotta zsidónak. Ő ugye katolikusnak tartotta magát, mélyen hívő katolikus volt. Mégis mint zsidó munkaszolgálatost vitték el a bori rézbányába és mint zsidó munkaszolgálatost lőtték agyon Győr mellett.

HAVAS: A kérdés az, szavazzanak: akinek a családjában 1956 beszédtéma volt, tehát gyerekként a szüleitől hallott a történtekről, magyarán a családjukban kibeszélték ’56-ot, az nyomja meg az „igen” gombot. 27-en mondták, hogy a családjukban ’56 beszédtéma volt, kibeszélték, és 10-en [nem]. Ez jó arány, nem?

DONÁTH: Igen.

HAVAS: Most arra kérem a fiatalokat, egyetemistákat, főiskolásokat, nyomja meg az „igen” gombot az, aki úgy emlékszik, hogy a családjában a holokauszt ugyanígy ki lett beszélve, szóba került, kibeszélték, hogy mi is történt hatszázezer magyar zsidóval.

NOVÁK: Közép-Kelet Európában jelentősen áldozati konkurrencia van a kommunizmus és a fasizmus áldozatai között, és erre a politika, különösen a jobboldali politika ráépített, ezekkel szavazatokat nyer, és az egész szocializmust - ugye ’45-től ’89-ig legalább négy-öt periódust el lehet különíteni, mondjuk a legkeményebb diktatúrától az érett Kádár-rendszerig – és az egészet kritikai szempontból úgy ábrázolják, mintha ez valami újabb fasizmus lenne, és satöbbi, tehát ezzel is relativizálják a holokausztot és választási kérdéssé teszik, és most nem politizálni akarok direktbe, de ezzel elbizonytalanítják az embereket, a jobboldal erre rátelepedett, szavazóbázist épít és az egészet így ábrázolja, és harcos újságcikkeket ír [stb.]. Belülről kellene eljutni, hogy ezt megkülönböztessék és helyrerakják.

HAVAS: Megszületett az eredmény. Ugye 27 fiatal szavazott úgy, hogy az ő családjukban ’56 ki lett beszélve, a holokauszt csak 21. És hát ebből következően 17 családba nem. Nem lehet levonni valami következtetést?

TAMÁS: Nem igaz az, hogy Magyarországon csak a liberálisok között, csak a szocialisták között, a radikális baloldaliak között...

NOVÁK: Hát persze.

TAMÁS: ... hanem igenis a jobboldaliak között és a konzervatívok között is rengeteg antifasiszta van, és ez nagyon jó volna, ha a szélesebb elterjedtségű jobboldali médiákban és a jobboldali pártpolitikában erőteljesebben hallatszanának.

NOVÁK: [erősen bólogat]

TAMÁS: Azt hiszem, hogy Magyarországon a konzervatív táborban igen sokan vannak, értelmiségiek...

NOVÁK: Persze.

TAMÁS: ... akik természetesen antifasiszták, kifogástalan antifasiszták és ennek hangot is adnak.

HAVAS: Mit kezdjünk, Donáth Ferenc, azzal, hogy a napi politikában időről időre felbukkan – Szlovákiában ugye a a „magyarkártya”, Romániában a „magyarkártya” – nálunk meg idézőjelben a zsidókártya? Lehet ezzel valamit kezdeni? És nem csak a suttogó propagandában, hanem – és most nem akarok neveket mondani – nyomtatványokban, amiket újságnak nem neveznék...

TAMÁS: Bulgáriában egy majdnem harminc százalékos párt van, az ATAKA, ennek egyetlen programja a cigány- és törökellenesség, tehát ugye ez egyáltalán nem magyarországi kérdés. És a kisebbségi kérdések felvetése Olaszországtól Dániáig és Hollandiáig ... általános jelenség.

NOVÁK: Csak az az érdekes, hogy mi tette lehetővé ezt a győzelmet.

TAMÁS: Pontosan.

NOVÁK: ...mert itt ugye társadalmi problémák vannak a háttérben, a baloldal ugye azt mondja, hogy minden rasszizmus meg fasizmus, a jobboldal elfoglalja ezt a teret. egyébként Magyarországon a Jobbik előretörése is azzal magyarázható, hogy vannak társadalmi problémák, amikről nem csak beszélni kell, hanem csinálni is kell, a munkanélküliség például, ami[nek] Észak.Magyarországon sokszor etnikai [színezete van]: cigány családokra inkább jellemző, satöbbi, satöbbi. Ezzel foglalkozni kell a politikának.

DONÁTH: Én azt gondolom, hogy nem a politika szerepébe helyezem magamat, mert az az ő dóga. Én nem vagyok. Én az egyéni...

TAMÁS: Demokráciában úgy tudom, mindenki dolga.

DONÁTH: Én az egyéni ember szempontjából gondolkodom. Tehát mit tegyünk mi a saját előítéleteinkkel, mit tegyenek az ottani magyarok vagy az ottani szlovákok a saját előítéleteikkel és satöbbi, a példa szerint fölsorolva. Azt gondolom, az előítéleteinket csak kordában tudjuk tartani. azok velünk vannak, velünk születnek [illetve] szocializálódnak, velünk halnak meg. De! Kordában a mi dolgunk, személy szerint a mi erkölcsi, humánus kötelességünk, hogy tartsuk őket. Ez az én véleményem.

NOVÁK: Igen, csak kérdés pedagógiai korda, törvény-korda, milyen korda, az azért nem mindegy, és a hatásfok sem mindegy.

DONÁTH: Azért a politikának van szerepe!

NOVÁK: Természetesen.

DONÁTH: Tehát én azt gondolom, ha valamit meg tud tenni azért, hogy a szocializációban ne feltétlenül a megszégyenítés maradjon a súlyponti eszköze a gyereknevelésnek vagy az iskolai nevelésnek, akkor azt tegye meg a politika, az a dóga. Persze, hogy tegye meg!

KOVÁCS: Szerintem azért nem kéne túldimenzionálni az oktatás szerepét, lehet, hogy a gyerek elmegy és meghallgatja a történelemórán, hogyan deportáltak 437 000 zsidót 1944 májusában és júniusában Auschwitzba, hazamegy és otthon meg azt hallja, hogy igen, ezek a szemét zsidók, és ez nem igaz, mert az apa azt olvasta az interneten, hogy. Tehát ez is egyik része, egy valós példa. Tehát nem gondolom, hogy az oktatás egy ilyen abszolút mindenható és mindent megoldó orvosság lenne. Másrészről én azért különbséget tennék a véleményszabadság és a gondolatszabadság között ilyen értelemben, hogy mindenki gondolhat azt, amit akar, lehet nem szeretni a zsidókat, [viszont] a holokauszt tagadása, mint már említettem, nem vélemény nyilvánítás kategóriája.

HAVAS: Hát?

KOVÁCS: Egy objektív történelmi tény tagadása, amit egyébként bűncselekményként elítélt a nemzetközi jog.

HAVAS: Vannak, akik a darwini evolúciót vonják kétségbe és vannak, ahol ez állami szinten kérdés.

TAMÁS: Igen, a gravitációt is kétségbe lehet vonni, csak annak nincsenek áldozatai, a gravitációnak. Na most az a kérdés, hogy tudunk-e, magyarok, európaiak, olyan mozgásokat elindítani a társadalmon belül, illetve a politikán belül – [Donáth felé] a politika az nem hatóság! – tudunk-e olyan demokratikus mozgásokat elindítani, amelyek világossá teszik mindenki számára, hogy a legkülönfélébb emberekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés egy, nem helyes, kettő, nem hasznos. Márpedig ez bizonyítható, hogy így van, és az is bizonyítható, hogy az embercsoportokkal szembeni negatív előítéletek, amelyeket le lehet vetni – [Donáth felé] szemben véleményeddel, én azt gondolom, meg lehet haladni és le lehet róluk mondani, én például személyesen már megszabadultam néhány előítéletemtől életemben, nem mindentől, kétségkívül, messze állok a tökéletességtől, de lehetséges és mások is megszabadultak már, nem pusztán csak önnevelésről van szó, hanem arról, hogy cselekedjünk (a beszéd és cselekvés [elve]), hogy cselekedjünk annak érdekében, hogy mindenféle hátrányos megkülönböztetés azért, mert valaki az, aki, megszűnjék. Ez jelentene egy igazi szabad társadalmat.

HAVAS: Beszéljünk valamiről így a műsor vége felé, de azt hiszem, ez kihagyhatatlan, bár nagyon kényes. A könyfesztivál vendége volt Ulickaja orosz írónő, aki Daniel Stein, a tolmács című könyvével világsikert aratott: Az egyik szereplő nagyon egyszerűen elintézte a német kártérítést azzal, hogy így fogalmazott: „Nem forintosítható a családom, amely füstté vált Auschwitzban” vagy éppen tarkólövéssel végezte Belorusziában egy kis faluban – és nem vette föl a kértérítést. Most vezetném be azt a fogalmat, ami állandóan kering, csak nagyon kínos erről beszélni, hogy „Holokauszt-biznisz”. Merthogy ez az egyik legerősebb ütőérv a másik oldalon.

KOVÁCS: Hát ha valaki megnézi a magyarországi zsidóellenes törvényeket, akár a numerus clausust, akár az első, második zsidótörvényt, akkor abban mindegyikben hangsúlyos rész a zsidóság anyagi ellehetetlenítése – lehet úgy is értelmezni, hogy nem mehetnek bizonyos jól fizető pályákra, vagy ha valaki megnézi a ’44-es rendeleteket, akkor az ingó- és ingatlan vagyon elvétele kulcsmomentuma volt az egész magyar közigazgatás szerepvállalásának.

HAVAS: A numerus clausus törvénynek a történész meg tudja mondani olyan négy-öt mondatban, hogy – Trianon után - mi volt az elvi alapja?

KOVÁCS: Az volt az elvi alap, hogy a magyarországi egyetemekre, főiskolákra csak olyan arányban vehetők fel a nemzetiségi hallgatók, amennyi arányt képviselnek az ország lakosságában.

HAVAS: És miért? Vagy mi volt ennek a racionális magva, a gondolatnak? Hát ugye Trianoni Magyarországra bezsúfolódott ...

TAMÁS: A faji megkülönböztetés volt a racionális magva.

HAVAS: Dehát van ennek egy másik megközelítése.

KOVÁCS: Két megközelítése van.

HAVAS: Hát az, hogy – én most a „másik oldalt” mondom, mert olvastam erről épp eleget – hogy a „Csonka Magyarországon” azok az értelmiségiek, akiknek a professziójuk, a szakmájuk a nyelvükhöz volt kötve, bezsúfolódtak. Az újságírók, a színházi emberek, a filmesek...

KOVÁCS: Az orvosok...

HAVAS: És így időzőjelben – most megin nem az én véleményemet mondom, hanem amit a „másik oldal” állít, és emlékezzünk a Csurka dolgozatra a rendszerváltás után – hogy „természetes arányokat” kell találni.

NOVÁK: Azért az ok meg az ürügy nem ugyanaz.

HAVAS: Voltak ilyen érvek, hogy a racionalitás diktálta, hogy helyre kellett állítani a megbomlott arányt...

TAMÁS: Jó, hát ez az, amit a második világháború utáni utáni konszenzus elítél és tagad, ugye: senkinek semmi köze ahhoz, hogy az egyetemeken milyen népcsoportok tagja vesznek részt, ez magánügy.

HAVAS: Dehát a Kádár-rendszerben volt...

TAMÁS, KOVÁCS: Az sem volt helyes.

HAVAS: Ott is ugye és az értelmiségi és fizikai [munkás] megkülönböztetése.

TAMÁS: Az nem ugyanaz, az a függőleges mobilitást volt hivatott elősegíteni.

HAVAS: Én csak azt akarom mondani, hogy minden mögött próbálnak felmutatni racionális meggondolásokat.

TAMÁS: Persze, hát itt is hatalmi megvontolások [azok] voltak.

KOVÁCS: A zsidótörvények kapcsán, numerus clausus és hasonlók kapcsán azért az kimarad a tankönyvekből és ergo kimarad a magyar közgondolkodásból is, hogy mi volt a hatása. Az, hogy ’44 nyarán mondjuk mint munkaszolgálatost behívták a zsidó orvosokat alakulatokhoz, annak olyan következményei voltak, hogy egyes megyékben orvoshiány keletkezett, mert ugye nem volt megfelelő számú orvos. Indirekte a keresztény magyar társadalomnak tettek rosszat ezeknek a törvényeknek, rendeleteknek a végrehajtásával.

HAVAS: De most menjünk tovább a „Holokauszt-biznisz” irányába. Óriási német kártérítések, igények ...

NOVÁK: A Holokauszt-bizniszt a Finkelstein használta, arra használta, hogy az amerikai ügyvédek, különféle zsidó szerveteknek az adminisztratív-bürokratikus vezetői extra haszonra tesznek szert, ebben van igazság, és ennek a pandant-ját megírta egy Peter Novik nevű szerző a Holocaust in American Life-ban, politikailag korrekten.

TAMÁS: Mondtam, mindennel vissza lehet élni.

HAVAS: Jó, azt mondta Tamás Gáspár Miklós, hogy mindennel vissza lehet élni, természetesen...

TAMÁS: És vissza is élnek.

HAVAS: Csak ez is ütőkártya a másik félnél.

TAMÁS: Hát ha ez ütőkártya...

DONÁTH: A holokauszt-biznisz az igazából a jobboldal nagy biznisze. Én ugye magam részéről több olyan akcióban vagy tevékenységben vettem részt, amikor „ellen” kellett valamiféle demonstrációt szervezni egy szélsőjobboldali csoportnak. Ilyen volt például a magyar gárda esketése 2007. augusztusában. Higgyék el a szavamnak: mi a Dózsa György téri tüntetést, ahol Tamás Gáspár Miklós is beszélt, azt egy 50 000 forint keretből hoztuk, tudom, mert én hoztam. Ha megnézik a televízióban, hogy hány busszal hozták a gárdistákat, a szimpatizánsokat, hogy teltették tele azt a ... Soha nem hogy a nagyságrendjének a közelébe nem érünk, de soha nem lesz módunk hasonló jellegű forrásokat és erőforrásokat ellen állítani a szélsőjobboldalnak. Tehát hogy itt hol van a tényleges vagyon és hol van a tényleges biznisz, azt azért érdemes megnézni.

TAMÁS: Én azt hiszem, ez nem olyan fontos kérdés. Megmondom, miért.

HAVAS: Nem olyan fontos kérdés, ezt mondtad?

TAMÁS: Ezt.

HAVAS: Akkor szavazzanak. Akik szerint nem olyan fontos, amiről Donáth Ferenc beszélt, hogy pénzzel, busszal...

TAMÁS: Bocsáss meg, talán nem egészen így értettem.

HAVAS: Akkor fogalmazd meg a kérdést helyettem.

TAMÁS: Igaz-e, hogy több pénzük volna az antifasisztáknak, ha többen lennének?

HAVAS: Azért nincs pénzük buszbérletre, mert kevesen vannak? Aki ezzel egyetért, nyomja meg az „igen” gombot. Elég provokatív kérdés! [nevet]

HAVAS: Talán két oldalról lehet megközelíteni. Azért vannak kevesen, mert eleve kevesen vannak, vagy mert kevesen mozdulnak?

DONÁTH: Én ebbe a Gazsi-féle alternatívába nem megyek bele, mert meg kell mondanom, hogy amikor háromezer embert a Dózsa György szoborra 50 000 forinttal ki lehetett vinni, akkor én büszke voltam, és úgy éreztem, megtettem, amit meg lehetett.

HAVAS: Mire költötte azt az 50 000 forintot?

DONÁTH: Hangosításra.

HAVAS: Mire?

DONÁTH: Hangosításra.

TAMÁS: A kérdésére azért a műsorvezetőnek mégis meg kellene kísérelnünk válaszolni, azt kérdezte, kevesen vannak-e az antifasiszták, vagy nehezen mozdulnak? Ez egy nagyon fontos kérdés. Nagyon nehéz erre precízen válaszolni. Én azt hiszem, hogy bár mindenféle fertőzések vannak, a többség antifasiszta, nem elég nagy többség, de többség, ez a benyomásom.

HAVAS: Hol van több, melyik oldalon?

TAMÁS: Ööö, passzívan, félelemmel és viszolygással nézik ezt az egész vircsaftot.

NOVÁK: A Hollán Ernő utcában ott voltak a Konzervatórium mag a Reakció emberei...

TAMÁS: Ezek konzervatív lapok és honlapok.

NOVÁK: ... [akik] a Fideszhez inkább közelállnak. nagyon korlátozza, amit Ön is említett, hogy hozzá van kötve, és ezt a Tamás Gáspár Miklós is említette, hogy hozzá van kötve a baloldali politikához és a kormányhoz, akik ezt használják, tehát használatról van szó, hogy ha te antifasiszta vagy, akkor ez meg az vagy. Meg kellene fosztani ettől az napi politikai aktualitásától.

TAMÁS: Antifasisztának kéne lennie a magyar államnak és a magyar társadalomnak, tekintet nélkül arra, hogy valaki konzervatív ...

HAVAS: Hogy érted, hogy a magyar állam? A magyar állam négyévente változik, a végrehajtó hatalom ...

TAMÁS: Nem, csak a végrehajtó testület. A magyar állam az nem változik, a magyar állam, ami 1989 óta ...

HAVAS: A hivatalnokok egészen le az önkormányzatokig, az adófizetők ... ?

TAMÁS: Nem személyekről van szó, az állam egy absztrakció, amelynek van karaktere. Én merem azt állítani, hogy a Német Szövetségi Köztársaság az antifasiszta állam.

HAVAS: Senki nem vitatja.

TAMÁS: Mind a törvények struktúrája, mind az állam gyakorlata, mind a törvény és jog állapota, mind pedig az államot fönntartó különböző társadalmi csoportok attitűdje antifasiszta jellegű, és ezt el lehet mondani leginkább Németországra, nem is csoda, és szerintem el is fogunk érni ide, küzdelmek árán, [de] el fogunk érni, hogy a magyar állmank a karaktere, általános mozgalmi-törvényi-lelki karaktere olyan legyen, hogy világos, hogy az állam önmagában kizárja a lehetőségét annak, hogy a radikális faji okokra és hasonló diszkriminatorikus okokra támaszkodó hátrányokozás, bántás, megszégyenítés ne történhessen. Nem tartunk itt, és éppen ezért szükség van tüntetésekre, szükség van mozgalmakra, szükség van beszédekre, beszédre, igen, szülők és gyerekek között is, beszédre sok mindenki között, de az államnak a maga egészében világossá kell tennie, hogy ez az egyenlők állama.

HAVAS: Az előzőeket, az előzőekben nagyjából – a kérdésre próbálok figyelni – szervezett militáns csoportok az egyik oldalon, szervezettség mögöttük, busz, másik oldalon kevés pénz, kevés pénz, kevés antifasiszta. Majd Tamás Gáspár Miklós azt mondta, és erről kérem a véleményt, hogy valójában azonban a nagyon nagy többsége a magyar társadalomnak antifasiszta, attól függetlenül, amiről eddig beszéltünk.

TAMÁS: Nem megy ki.

HAVAS: Valóban, hogy nem jelenik meg, passzív, stb. Egyetértenek-e Tamás Gáspár Miklóssal? Aki egyetért azzal, hogy passzivitása ellenére a társadalom nagy többsége antifasiszta beállítottságú, az nyomja meg a piros gombot. Aki nem ért egyet, az nyomja meg a kék gombot. Mivel kellene befejezni? Hát eljutottunk a magyar társadalom jelenlegi állapotáig. Tényleg ennyire döntő a társadalom megítélésében ez a kérdés? Csak gyorsan menjünk körbe. Elsöprő a többség. Mennyire domináns ez a kérdés ma a magyar társadalom állapotát tekintve?

KOVÁCS: Én azt gondolom, hogy ez a kérdés inkább részkérdés, ami mentén nagyon ketté tud válni a magyar társadalom. Pontosan amiről szó volt, többször is előjött, hogy mennyire dolgozta fel a magyar társadalom a huszadik századi magyar történelmet. Ez csak egy példa: a tankönyvek azt sem írják le, hogy a bevonuló németek elsőnek nem kommunistákat és zsidókat vittek el, hanem konzervatív-legitimista politikusokat.

HAVAS: És volt egy Bajcsy-Zsilinszkij, aki revolverrel fogadta őket egyetlenként.

DONÁTH: Az én álláspontom az, hogy a mai ifjúságnak, a mai generációknak nem holokauszttal kell foglalkoznia, van elég bajuk, lesz elég bajuk a munkavállalással és egyebekkel. De! Ahhoz, hogy túllépjenek, őszintén kell túllépni a kérdésen. ’56-on is, a holokauszton is. Ha nem, Törökország a sorsunk. Ha igen, Németország a sorsunk. Döntsük el, hogy melyiket választjuk!

HAVAS: Tamás Gáspár Miklós.

TAMÁS: Én azt hiszem, hogy nagy közhelyet mondjak, ez lakmuszpapír. Tehát az, ahogyan a magyar társadalom a „zsidókérdést” és „cigánykérdést” megítéli, ebben kifejeződik az álláspontja a legutóbbi 2500 év alapkérdésével kapcsolatban, ami az emberek közötti egyenlőség kérdése, amitől függ minden más. Függ a modern szabadság. Ha elismerjük, hogy minden személy, és ehhez nem kell baloldalinak lenni, elég keresztyénnek lenni, de lehet marxistának is lenni, ebben nincs különbség, ha elismerjük, hogy minden személy egyenértékű és a megítélését az erkölcsileg megítélhető egyéni cselekvéseire kell alapozni, és hogy egy társadalmi csoporthoz való tartozás semmilyen külön megítélést nem indokol kellőképpen, akkor benne vagyunk abban a civilizációban, amit a római birodalom felbomlása óta megpróbált az emberiség felépíteni, egyenlőre csekély sikerrel – de erről mégsem mondhatunk le. Ez alapkérdés, az emberi civilizáció alapkérdése, és ebben valóban egyetértenek az előttem szólók, és ebben mindenkinek döntenie kell.

NOVÁK: Az a véleményem, hogy ezt az egészet depolitizálni kéne és társadalmiasítani kéne, másrészt meg az, hogy nem is a holokauszt tagadása körüli viták a fontosak, hanem a gyűlöletbeszéd, a megjelenő náci propaganda, és ezt hogyan kezeli az állam, az igazságszolgáltatás – ezek komoly kihívást jelentenek a mgyar állam, de a magyar politikai elit számára is. Ezen gondolkodni kell, de a közvetlen aktuálpolitikai használatától meg kell fosztani.

HAVAS: Az előbb volt szavazás. Ugye 29-en azt mondták, a magyar társadalom nagy többsége antifasiszta, sé csak 9-en voltak, akik ennek az ellenkezőjét állították. Ugye ebből nem következik, hogy a 9 szerint a társadalom fasiszta beállítottságú. A kérdés az az egyetemisták, főiskolások számára, hogy aki elmenne antifasiszta demonstrációra, az 50 000 forintból hangosított helyre, buszok nélkül, biciklivel, lábbal, saját költségen, az nyomja meg az „igen” gombot, aki nem menne el, az meg nyomja meg a „nem” gombot. Ne figyeljenek egymásra, szavazzanak őszinté! Azt hiszem, ez egy jó kérdés a végén.

KOVÁCS: Még csak annyit, hogy tapasztalatom, hogy aki holokauszt tagadó vagy radikális szélsőjobboldali emberke, [azok] általában ezt hitszerűen élik meg. Tehát ő velük racionális vagy érvelő vitát folytatni roppant nehéz, mert náluk hit és kinyilatkoztatás-szerű kérdések vannak, amit nem lehet megkérdőjelezni.

HAVAS: Van eredmény, ami érdekes. Csak nyolcan mennének el, és 28-an nem mennének el.

TAMÁS: Egyáltalán feltevődik a kérdés – erre már nyilván nem lenne idő, hogy megkérdezzük – hogy van-e olyan fontos ügy a hallgatóság számára, amiért kimenne az utcára. Bármi. Ez érdekes kérdés volna. Asszem, a magyar társadalom többsége erre a kérdésre is nemmel válaszolna. Nincs olyan ügy ma – ez a benyomásom. Ezt jól elszúrtuk, ezt jól elszúrtuk. Ez valóban a ’89 óta folytatott magyar politika hibája, benne velem magammal és sok mindenki mással együtt. Másutt ez nem egészen így van, és azt hiszem, ha nem állunk ki a számunkra fontos és erkölcsös ügyekért, akkor nem is nagyon fogunk előre lépni – bár kétségkívül ez a szimbolikus kiállás nem az egyetlen módszer.

HAVAS: Nem teszem fel az első kérdést újra, mert teljesen feleslegesnek tartom, mert egészen más irányba kanyarodtunk és sokkal fontosabb dolgokról tudtunk beszélgetni ebben az ügyben. Borzasztó tanulságos volt a dolog. Gondolkodjanak el rajta. Köszönöm a vendégeimnek és köszönöm az egyetemistáknak, főiskolásoknak, hogy eljöttek. Talákozunk legközelebb. Viszontlátásra.

Hőmérő, 2009. 05. 22., 1. rész

2009-06-09T18:36:00.000-07:00

HAVAS: Ma azt a napjainkban is óriási vitát kiváltó kérdést vitatjuk meg, hogy büntetnék-e a holokauszt tagadókat? Nem csak történelemről van szó és nem csak napi politikáról, hanem olyasmiről, aminek az állapota, mármint a vita állapota jól mutatja a társadalom állapotát. 15-en büntetnék, 22-en nem büntetnék. És akkor bemutatnám a vita résztvevőit.

Először DONÁTH Ferencet, a Nagy Imre Társaság képviselőjét.

Majd TAMÁS Gáspár Miklós filozófust, közírót.

Az eredmény tehát látható, többen vannak, akik nem büntetnének, kevesebben, akik büntetnének.

DONÁTH: A Nagy Imre Társaság budapesti képviselői végeztek egy felmérést - önmagában a kérdésnek a súlyát felfogta-e a társadalom, mennyire képes a kérdéssel azonosulni, mennyire képes mögötte gondolkodni, azt nem is takarja ez az arány igazából. Mert hogy rosszabb, az én álláspontom rovására.

HAVAS: A kérdést úgy teszem fel: ez érdektelenséget sugall, a média nem tette a közbeszéd tárgyává vagy egyszerűen az emberek így gondolkodnak?

DONÁTH: Én azt gondolom, a harmadik variáció a legsúlyosabb. Arra gondoljon, hogy az egész jogi irodalom azt a szót használja, hogy emberi méltóság, illetve annak az elvét, de azt a szót, hogy szégyen, nem használja. Sehol nem találkozunk a jogi nyelvben azzal a szóval, hogy szégyen – pedig hogyha elveszem a méltóságot, akkor szégyellem magam, szégyen ér.

HAVAS: Mármint ha nem elveszem, hanem elvesztem.

DONÁTH: Igen. Vagy elveszik. Vagy én elveszem Öntől, megszégyenítem. Az egy szégyen. Ezt nem képes a társadalom végiggondolni, hogy olyan mértékű lehet-e a szégyennel járó sérelem, hogy az büntetőjogilag üldözhető legyen-e. Tőlünk nyugatra úgy gondolják, hogy az ember lelkének sérelme olyan fokú lehet, hogy az büntetőjogilag védendő.

HAVAS: Kezdjük ezzel a fogalommal, ami számomra kicsit meglepő módon került be ebbe a diskurzusba: a szégyennel.

TAMÁS: Ékesszólóan elmondta Donáth Ferenc azt, amit erről a kérdésről mondani kellett. Ha visszatérünk az eredeti kérdéshez, amire az eredmények vonatkoznak, azt lenne érdekes megnéznünk, hogy azok, akik nem büntetnék, miért teszik. A szólásszabadság mellett vannak-e, úgy gondolják, minden politikai véleménynek egyformán érvényesülnie kell egy szabad társadalomban – vagy pedig elfogultak egy vélemény iránt, ami ebben a vitában felhozható. Ezt a társadalomban sem tudjuk, nem csak itt ma nem tudjuk. A vita a magyar társadalomban elég furcsán áll, tekintve, hogy a magyar szocialista párt benyújtott egy alkotmánymódosító javaslatot, amelynek kiindulópontja a holokauszt tagadás valamilyen mérvű szankcionálása, de amely a szövegben már mindenféle népirtás mentegetésének vagy letagadásának a tilalmát tartalmazza, ami ahhoz a kelet-európai viszonylatban komikus eredményhez vezethet, hogy ha valaki azt mondja, az örmények eltúlozzák a törökök által az első világháború alatt elkövetett örményellenes népirtás hangsúlyozását, akkor az illető dutyiba kerülhet. Mondanom se kell, hogy a dolog politikai relevanciája zéró. Vagyis elvették az élét. Lényegében a holokauszt tagadásának szankcionálása ma Magyarországon politikai értelemben nincsen napirenden. Ezt az MSzP javaslata megszüntette.

HAVAS: Két újabb vendéget hívok a stúdióba:

KOVÁCS Tamás történészt, holokauszt-kutatót

valamint NOVÁK Attila történészt, a Magyar Cionista Szövetség volt elnökét, az antiszemitizmus.hu szerkesztőjét.

A történészt kérdezem először, hogy történetileg hogyan alakult ennek a fogalomnak a sorsa, mert ugyebár a nürnbergi perben fektettek le olyan jogelveket, melyek később a jogalkotásban meghatározóvá váltak.

KOVÁCS: Többé-kevésbé igen, a nürnbergi alkotta meg azt a jogi keretet, amelyet a népellenes, emberiségellenes és háborús bűnök definiálásakor alkalmaz a jog. Maga a holokauszt tagadás illetve holokauszt relativizálás tulajdonképpen már ’46-ban elkezdődik, ha őszinték akarunk lenni, már ’46-ban Magyarországon illetve a nyugati magyar emigrációban lehet olyan hangokat hallani, melyek rákérdeznek, a holokauszt valójában megtörtént-e, valóban annyi magyar zsidó áldozata van-e, mint amennyit mondanak. A Szent István Népe című Vatikánban kiadott lapban lehet erről cikkeket olvasgatni. A probléma ha úgy tetszik a holokauszt befejeztével egyidős.

HAVAS: Zsidóprobléma-e a holokauszt tagadás, a túlélők érzékenysége a fontos probléma? Olyan országokban is fennálló, létező probléma, ahol zsidók sajnos alig maradtak.

NOVÁK: A válaszom is-is, „zsidóprobléma” is, amennyiben a zsidókat érintette, de nem csak őket, az embereket, az emberiséget érintette, ennyiben össztársadalmi, sőt, univerzális probléma. Ahogy azt gondolom, az is, ha valakit az osztályhelyzete miatt üldöznek. Az üldözöttség kialakít egy olyan egyéni állapotot, melyre mindenkinek reagálnia, reflektálnia kell, amihez mindenkinek empátiával kell viszonyulnia.

HAVAS: Mint mondtam, Ön a Cionista Szövetség volt elnöke, mégis – és ez a mégis máris állásfoglalás, amit vissza is vonok – szóval mégis amellett van, hogy ne büntessék. Ezt hogyan magyarázza meg otthon?

NOVÁK: Nagyon egyszerűen. Úgy gondolom, Magyarországon nincs olyan politikai-társadalmi helyzet, hogy ilyen törvényt meg lehessen hozni vagy be lehessen tartani. A társadalom sokkal durvább dolgokkal sem tud mit kezdeni. Itt van például a Jud Süß vetítése, melynek ügyében az alkotmánybíróság elrendelte a nyomozást, majd beszüntették, mondván, a film mondanivalója légüres térben mozog. Ebben a helyzetben még egy ilyen törvénnyel is megspékelni a nagy magyar zűrzavart, úgy gondolom, nem vezethet jóra.

HAVAS: Megkérem az egyetemistákat szavazzanak arról, amit Novák Attilától hallottunk, miszerint Magyarországon nincs olyan társadalmi helyzet, mely lehetővé tenné a holokauszt tagadásának jogi szankcionálását.

DONÁTH: Én úgy gondolom, a társadalmi helyzet sokkal inkább indokolná a törvény megalkotását, hiszen a rendszerváltás óta, az elmúlt húsz évben [nyilvánvalóvá vált, hogy] ez a fajta megszégyenítés, ami ugyan a nagypolitikával összefügg, de mégis az osztályokban, a kisközösségekben, azokban az „életszerű” közösségekben, amelyek az emberek számára viszonyítási pontot jelentenek, amelyeknek meg akar felelni, ezeken a színtereken jelent nagy hátrányt. Ha egy gyereknek azt mondják, hogy „Zsidó, takarodj!”, és elmenekül, mintha rajta lenne valami lemoshatatlan bélyeg…

HAVAS: Álljunk meg egy pillanatra, megszületett az eredmény. Nem fog tetszeni önnek, Donáth úr, 27-en azt mondják, nincsenek olyan körülmények Magyarországon, amik ezt a törvényt lehetővé tennék és csak 11 mondja azt, amit Ön. Ha egy gyereknek azt mondják, „Zsidó, takarodj!” – nekem ez túl durva. Én persze nyilván nem élhetek meg ilyen szituációt, de a környezetemben sem hallottam hasonlót. Ön?

KOVÁCS: Én, ha megengedi, feltennék egy kérdést: mit értünk büntetés alatt? Azt, hogy az illetőt le kell csukni öt évre, vagy elvenni házát és teljes vagyonát, vagy valami közmunkát kell végeznie, például túlélőkkel beszélgetnie, vagy egy zsidó öregek otthonában dolgoznia és ezáltal velük kapcsolatban kerülnie?

HAVAS: Igen, van egy ilyen amerikai megfontolás. Ahogy én utánanéztem, Ausztriában húsz év, másutt három a felső határ, van, ahol pénzbüntetés vagy néhány hónap szabadságvesztés, szóval iszonyúan változó.

TAMÁS: Mindenekelőtt azt kellene tisztázni, kell-e büntetés. Én meglehetősen szkeptikus vagyok. Azt gondolom, nem lett volna baj, ha 15 évvel ezelőtt bevezetnek valami csekély, szimbolikus büntetést. Ez felállított volna egy olyan kritériumot, tesztet, amiből következtetni lehetett volna ezekben az ügyekben a társadalmilag helyes, elfogadható magatartás feltételeire. Szerintem ez a hajó elúszott. Ha ma Magyarországon az ember megnéz az ember egy internetes fórumot, akkor láthatja, hogy már régen nem holokauszt tagadásról van szó, hanem holokauszt helyeslésről van szó – explicit náci magatartásra való példa több ezer hozzászóló részéről, feltehetőleg több tízezer ember által osztott véleményről.

HAVAS: Vagyis Magyarország elmulasztott egy esélyt, hogy megelőzze azt, ami mostanra kialakult?

TAMÁS: Nem vagyok benne biztos, föltehetőleg hasznos lett volna. Na most ebben a helyzetben egy voltaképpen őszintétlen törvényjavaslat forog szőnyegen, mely szankcionálná, ha valaki csúnya dolgokat letagad – ezzel garantáltan nem mennek semmire. Egyszóval ez a vita, amit folytatunk – és persze helyes, hogy folytatjuk, hiszen erről szó van a társadalomban – politikai és történeti értelemben elavult.

KOVÁCS: Ha már szóba került, nézzük meg, mi volt a kormányzati szándék 2000 óta. 2001-ben bevezették a holokauszt áldozatainak emléknapját, 2002-ben létrejött erre egy közalapítvány, múzeum nyílt, és ehhez képest 2009-ben emiatt aláírásgyűjtés van, törvényjavaslat, tévéműsor, ez mégiscsak mutat egy társadalmi fejlődést, vagy változást. Visszatérve az előző szavazáshoz, én úgy gondolom, nincs most itt az a helyzet, de bármikor előállhat. Gondoljunk arra, hogy sokan a mai helyzetet a weimari Németországhoz szokták viszonyítani.

HAVAS: Mikor a lányom hazatért Párizsból, ahol tanult, éppen egy fekete rapper „dalolt” a tévében, én pedig csendben megjegyeztem, hogy ez miért nem megy kosárlabdázni, erre a lányom azt mondta, apa, ha ilyet mondanál Párizsban, kinéznének a társaságból…

TAMÁS: …bizony, de Pesten is…

HAVAS: …pedig én csak ironizáltam, arra utalva, hogy nem kedvelem a műfajt, még ha Eminem, a fehér csinálja is. Csak annyit mondtam, hogy ez a tagbaszakadt fekete fickó miért nem rappel inkább…

TAMÁS: …mármint kosárlabdázik…

HAVAS: Igen, kosárlabdázik. Ennyit mondtam, erre a lányomtól akkora letolást kaptam, hogy ilyet nem szabad, nem illik, apa, és gondolkozz el ezen. Szóval úgy gondolom, ha társaságban ilyet hallanék, én is így reagálnék. Ez nem elég? Nem elég, ha rámpirítanak? Nem elég, ha valakire rápirítanak?

DONÁTH: De a legfőbb érvetek éppen az volt, hogy a társadalmi környezet nem megfelelő…

TAMÁS: Én ilyet nem mondtam.

DONÁTH: Nem te mondtad. Összemossátok a különböző szinteket. A társadalomnak különböző szintjei vannak. Nyilvánvaló, hogy a társadalom egy része, a bírói kar, az ügyészség egy része nem osztja azt a véleményt, hogy „megdöglötök, cigányok” – és ez rendben is van. De fontos tisztázni, különösen, ha főiskolások között vagy, hogy ez az ügyészi vélemény olyan, mint amikor az orvos azt mondja, hogy ez a beteg nem vérzik, amíg nem látok vért. Nincs is gyomorvérzése…

HAVAS: Akkor szavazzunk arról, amit Donáth Ferenc mondott, hogy vajon ezek a jelenségek összefüggenek-e, mármint a cigányellenes hangulat azzal a kérdéssel, ami az antiszemitizmus tagadásában jelenik meg…

DONÁTH: A holokauszt tagadása.

HAVAS: Aki egyetért Donáth Ferenccel, az nyomja meg az „Igen” gombot, aki nem az „Nem”-mel szavazzon.

NOVÁK: Csak azt akartam mondani, hogy úgy beszélünk politikáról és társadalomról, mintha ezek külön steril szférák lennének, hogy van a társadalomnak ez a szélsőjobboldalivá fejlődő önmozgása és van a politika, aminek az a dolga, hogy törvényeket alkosson és ezeket rákényszerítse a társadalomra. Az én véleményem szerint a baloldali és liberális kormányzatnak, és itt most nem politizálni akarok, de van felelőssége, hogy a helyet idáig fajult, persze nem akarok senkit vádolni, de azt nem lehet mondani, hogy a társadalom itt elfajult és akkor hozzunk egy törvényt és akkor megváltozik, hiszen az előző eseteket sem tudja kezelni ez az állam, nem tudja kezelni az igazságszolgáltatás, a bírói kar, hogy miért, ez különféle vitákra ad okot – na most újabban megfejelni egy újabb törvénnyel, amit megint nem tartanak be, megint kibújnak alóla, politikai vitákra ad okot, egy olyan helyzetben, amikor – hogy is mondja – a kormány támogatottsága meglehetősen alacsony, én azt gondolom, hogy nem lehet. Abban egyetértek Tamás Gáspár Miklóssal, hogy ennek a kilencvenes évek elején lett volna relevanciája, és én lennék az utolsó, aki azt mondaná, hogy a holokauszt tagadás az nem bűn…

HAVAS: Nézzük meg az eredményt: 15-en egyetértenek azzal, amit Donáth Ferenc mond, hogy a cigányellenesség és cigányellenes atrocitások összefüggenek a holokauszt tagadásának kérdésével, 21-en vannak, akik ezzel nem értenek egyet. Most nézzünk meg egy bejátszást: mit mond az „utca embere”?

#1: Azért, mert valaki másképp gondolkozik, azért meg kell büntetni?

#2: Szerintem nem lehet büntethetővé tenni valaminek a tagadását, de én is büntetném.

#3: Mindenkinek joga van a véleményéhez és hogy ezt hangoztassa. De ha valaki ezt uszításra használja, azt büntetném. És mivel ma pénzhez a legnehezebb jutni, ezért pénzbüntetéssel.

#4: Én elítélem azt, aki úgy gondolja, hogy ez nincs … nem volt … nem létezett, de ez egy véleményt. Véleményt büntetni … hát nem tudom.

#5: Húsz éve, amikor ún. önkényuralmi jelképek betiltásáról volt szó, akkor Kis János … a filozófus … írt egy tanulmányt, miszerint a vélemény szabadsága magasabb rendű érték, mint … mint hogy így szabályozzuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a holokauszt tagadást én nem ítélném el, csak azt jelenti, hogy ennek nem biztos, hogy ez a módja.

#6: Ha azt mondjuk, hogy véleményszabadság van, mindenki azt gondol, amit akar – hát, a tényeket nehéz tagadni, de ha valaki tagadja, azzal nincs mit tenni, azt úgy kell hagyni. Szerintem ne büntessék.

HAVAS: A véleménynyilvánítás szabadsága, ugye, Tamás Gáspár Miklós, ez volt a leggyakrabban elhangzott érv.

TAMÁS: Persze, és ez kétségkívül ennyiben örvendetes is, hogy az emberek síkraszállnak a véleménynyilvánítási szabadságuk mellett, ez jó dolog, [de] természetesen a Donáth Ferenc által említett összefüggés is létezik. A holokauszt tagadásának büntethetőségének problémája mögött egy másik kérdés húzódik meg, és erről kell őszintén beszélni, ez pedig a rasszista és náci eszmék előretörésének, a magyar társadalom állást foglal-e ezzel szemben vagy nem foglal állást, és persze a „világ társadalma”, hiszen a kérdés nem csak minket érint. Hogyan védekezik a társadalom ezekkel szemben? Nem csak ez az egy módja van a védekezésnek, hogy ilyen törvényeket hozunk, és abban igaza van Novák Attilának – ezt még hadd mondjam el – hogy nagyon-nagyon-nagyon rontja a jogrendszer tekintélyét, ha nagy számban betarthatatlan törvények vannak jelen a jogrendszerben, ez rombolja a törvények és a jogállamiság tekintélyét, ez egy súlyos fontos probléma. De mindez eltörpül az alapkérdés mellett: mi a teendő a rasszista, fajüldöző, náci programokkal, akciókkal, mozgalmakkal, politikákkal egy civilizált, szabad - magát szabadnak mondó – társadalomban, ez a fő kérdés. A többi az mind ebből levezethető kérdés.

HAVAS: Ezt most Donáth Ferenctől kérdem: én imádom Andrzej Wajda filmjeit, de nem a legjobb filmje a Katyn. Ott iparszerűen ölték le a lengyek értelmiség krémjét az orvostól a filozófusig, akik ugye besorozott katonatisztként kerültek orosz fogságba. És akkor még nem is beszéltünk a Gulágról. Ön szerint miben különbözött, ahogy ezt a több ezer lengyel értelmiségit iparszerűen – mert iparszerűen lőtték őket tarkón – szóval meg volt ez koreografálva – attól, ami a zsidókkal történt a haláltáborokban.

DONÁTH: Véleményem szerint az előítélet a különbség. Katynnal kapcsolatban véleményt mondhatunk, „zsidókkal”, „cigányokkal” szemben előítéleteink vannak. Én nekem is, Önöknek is. Milyen mechanizmussal történik az előítélet? Az előítélet valamit akkor igazol vissza, ha véletlenül kiállnánk belőle, de mivel elfogadjuk a szülői nevelés által kapott előítéleteket, ezért mindig igazoljuk, hiszen annak megfelelően viselkedünk. Ez a mechanizmusa az előítéletnek. Én a Nagy Imre Társaság budapest szervezetét vezetem – nyilvánvalóan az a dolgom, hogy az ’56-os mártírok elismerését képviseljem. Hasonlóan Katynban, de ott nincs előítélet. A magyar társadalomban [ezzel kapcsolatban] már nincs előítélet. Ténylegesen ott egy véleménnyel vagyok szemben.

HAVAS: De álljunk meg egy pillanatra! Katynban arról szólt a történet, ami egy egzakt történet. Ők vagy, nem ők? Milyen puskagolyót találtak a holttestben, milyet nem?

TAMÁS: Így van.

HAVAS: Irvingtől kezdve vannak angol, francia meg más „történészprofesszorok”, később persze megfosztották őket a katedrától...

TAMÁS: Irving professzor sem volt.

HAVAS: Nem?

TAMÁS: Nem. Professzor nem.

HAVAS: Jó, mindegy. De akkor is. Szakmai alapon vitatták, [hogy pl.] a Cyklon B gáz az féregtelenítésre...

DONÁTH: Ez nem szakmai...

HAVAS: Jó, de annak feltüntetett.

TAMÁS: [Hadd] mondjak valamit, ha szabad.

HAVAS: Jó. Tamás Gáspár Miklós.

TAMÁS: Azt akarom mondani, hogy mi a különbség eközött. Etnikai alapon nagyon sok millió embert gyilkoltak meg a történelemben. Hogyha valaki történetesen egy békés japán lakos volt 1945 nyarán, akkor esélye volt rá, hogy rádobjanak egy atombombát. Azért, mert japán. A különbség nem ez. A különbség az, hogy van ma mozgalom lengyel értelmiségiek kiirtására? Nincs. Van ma mozgalom japán lakosság atombombával való megtizedelésére? Nincsen. Van ma mozgalom Spanyolországban konkvisztádorok újra való bevetésére Latin-Amerikában az indiánok ellen? Ezzel szemben a zsidókkal és a cigányokkal szembeni megkülönböztetésre és még rosszabbra van mozgalom. Van. Ez a különbség. Ez a különbség.

HAVAS: Kovács Tamás.

KOVÁCS: Nekem az jutott eszembe, miközben néztem a bejátszást, hogy a holokauszt tagadás vajon vélemény-e. Mindenki, aki elmondta, hogy nem kéne büntetni a holokauszt tagadást ugye a véleményszabadságra hivatkozva [állította] – de vajon vélemény-e az, hogy amire konkrét bizonyítékok vannak, dokumentált, perek sorozatát lehetne felhozni, hogy mi történt, hiszen nem csak magyarországi népbírósági perek [voltak], hanem ugye a nürnbergi per, frankfurti per, auschwitzi per, szóval hogy egyáltalán a holokauszt tagadás az vélemény-e, egy elfogadható vélemény-e, amit tolerálni kell, vagy éppen egy bűncselekmény relativizálása, csúsztatása, ami ennyiben már büntetőjogi kategória.

[reklám]

Interjú Puzsér Róberttel

2009-05-10T19:07:00.000-07:00

Vagy valami ilyen nevű faszival, aki a városligeti Majálison került a munkásosztály lencséjének végére. Hát igen, gondoltuk, valahogy így látja a dolgokat egy az átlagnál értelmesebb polgári értelmiségi. Hát igen, hát igen, tipikus. Szavainak különös súlyt ad a pécsi időközi választáson tapasztalt elsöprő Fidesz-győzelem. Ezért is gondoltuk közölni. Igyekeztünk kihozni belőle valamit. Gondoltuk oké, a Mércére ez is jó lesz. Videónk zsenialitása egyszerűségében rejlik. Vagy fordítva?

extra muros - fejléc

2009-04-24T14:52:00.000-07:00

Tüntetés kezdőknek

2009-02-12T14:46:00.000-08:00

"Ezen a talált videón egy három fős aktivista csapat mutatja be, hogyan kell kivitelezni egy professzionális magyar tüntetést, hat egyszerű lépésben. Kezdő tüntetőknek (és ifjú művelt antiszemitáknak - KMM) ideális tananyag. "

Untitled from ppasolini on Vimeo.

"Cigánymaffia" vs. Magyar Gárda

2009-02-11T03:49:00.000-08:00

Korábban beharangozott "A Művelt Antiszemita" című ismeretterjesztő sorozatunk a nagy igényre való tekintettel először egy átfogó képet próbál nyújtani a későbbiekben vizsgálandó területről. Fontosnak érezzük, hogy olvasóink képesek legyenek a szóban forgó fogalmi konstrukciókat rendszerben látni, márcsak azért is, mert ezekkel nélkülünk is megismerkednek. Mindebben a továbbiakban egy vizuális segédanyag lesz segítségünkre, melyet a képre kattintva minden kedves olvasónk kinagyíthat magának.

A Kettős Mérce idei posztermelléklete:

"Cigánymaffia" vs. Magyar Gárda és a többi harcoló csapataink képességeinek és tulajdonságainak vázlatos áttekintése. Használjátok egészséggel, szebb jövőt.

A rendőr - alcím: nagy igazságok

2009-02-07T02:07:00.000-08:00

iskolai fogalmazás

Apukám rendőr. Fegyvere is van. Minden nap meg is mutatja. Ha nagy leszek, megtanít majd lőni. Így vigyázzatok velem. Apukám tudja, mi a helyes és a helytelen. Vigyáz rá, hogy a dolgok helyes mederben folyjanak. Sokszor elő is veszi a derékszíját. Nagyon bölcs ember. Mindig tudja, mi az igaz és mi a hamis. Ezek tények. Mindig kimondja az igazat. Főleg, miután ivott kicsit.

„Tudjuk, hogy keresztény értékeink és az általunk létrehozott magaskultúra veszélyben vannak. Tudjuk, hogy egyre többen vannak, akik nem tudnak, nem akarnak helyesen írni, gondolkozni, élni. Tudjuk, hogy a Mercedes jobb, mint a BMW. Tudjuk, hogy életformánkra egyre több veszély leselkedik. Tudjuk, hogy gyermekeink egyre kevésbé tisztelnek bennünket, ami nem is csoda, tekintve, hogy a puhapöcsű liberálisok felszámolták a sorkötelezettséget. Tudjuk, hogy szerencsére hazánk tagja a NATO-nak, mely jó pénzért megvéd bennünket az összes ellenségünktől, akik azért ellenségeink, mert tagjai vagyunk a NATO-nak. Tudjuk, hogy az idegenek büdösek és érthetetlenül beszélnek. Az idegenek hadat üzentek nekünk. Azzal, hogy idegenek. Más a színük, mondjuk ki végre! Tudjuk, legalábbis Trianon óta, hogy alávaló szomszédainknak, főként a mocskos szőröstalpú románoknak állandóan hazánk földjére fáj a foguk, és sokkal több leendő katonát fialnak, mint a mieink. Tudjuk, hogy ennek ellenére rohamosan terjed hazánkban a buziság és egyéb géj cuccok. Tudjuk, hogy a cigányok tolvajok, akik nem tisztelik a magántulajdon szentségét. Tudjuk, hogy a hajléktalanok azért vannak az utcán, mert gyengék. Tudjuk, hogy a gyengéknek veszniük kell, ez a természet rendje. Tudjuk, hogy az árvalányhajas környezetvédők és a vérzőszívű emberjogi aktivisták mind idegen ügynökök vagy drogos szélsőanarchista ultraliberális huligánok. Tudjuk, hogy Picasso, aki a békegalambot festette, egy büdös kommunista volt.

Itt az ideje, barátaim, hogy mi, felelősen gondolkodó hazafiak cselekedjünk. Atomrakétát és tankot minden háztartásba, amíg nem késő. Vértezzük fel magunkat a nemzetközi terrorizmus és annak láncos kutyái, az utcáinkat elöntő hosszúhajú drogos cigány- és niggerimádó buzeránsok ellen. Hazánk erős bástya. Az ezeréves Magyarország mindig megvédte Európát a aljanéptől. Ez a harc lesz a végső!”

A Rendőr őriz és véd. Megvéd engem önmagamtól. Attól, hogy rossz legyek. A Demokrácia az, ami Jó. Ami rossz, az ennek az ellentéte. Sokan vannak, akik rosszak. Rendetlenek. Bomlasztó elemek. Ezért is van apunak fegyvere. Meg azért is, mert az szép és lehet vele lőni.

A szüleim ketten vannak. Apu és anyu, ez a természet rendje. Ők a többség. Ők erősebbek. Én kicsi vagyok és védelemre, irányításra szorulok. Ha olyat teszek vagy mondok, ami a többségnek, az erősebbnek nem tetszik, apu előveszi a derékszíját. Ez a természet rendje. Rend. Ha kikapok, tudom, hogy csak magamnak köszönhetem. Ezt hívják úgy nálunk, hogy demokrácia és – mint mondtam volt - ez a jó. Mert ez a Rend. Az pedig rossz, ami antidemokratikus. Az én vagyok, amikor különvéleményem van.

A természet rendje Istentől van. Ő a Rendőr prototípusa.
Isten azt mondta: „Legyen Rend!”
És rend lett. Megteremtette a Rendőrt önnön képmására. Mert Isten szereti a Rendet és a Demokráciát, ami ugyanaz.

A Rendőr férfiasan tökéletes. Többfunkciós. Universal soldier. Ha kell, buzit ver. Ha kell, buzit véd. Ha kell, buziverőt ver. Megfoghatatlan, körülírhatatlan. Mindenki a maga rendőrének kovácsa. Ő a Demokrácia szelleme. Amilyen a demokrácia, olyan a rendőr. Vagy fordítva? A Demokrácia a tartalom, a Rendőr a forma.

Sokan vannak, akik bele akarnak szólni a Rendőr dolgába. Ezek buták és gonoszak. Antidemokratikusak. Nem szeretik a rendet. Istentelenek. Nem akarják, hogy vége legyen a történelemnek. Mert a történelem állandó változás, amitől félünk. Ha vége lesz, végre rend lesz. Rend. Rend. Rend.

Apu ilyenkor legszívesebben elővenné a derékszíját.

Sokszoros milliárdos vagyok XIX. - Mrs. Sherry Armstrong

2009-01-10T08:26:00.000-08:00

Good Day,

My name is Mrs.Sherry Armstrong. I am a dying woman who had decided to
donate what I have to a reliable individual who will act as i will
instruct here. I am 63 years old and was diagnosed for cancer about 2
years ago. I have been touched by God to donate from what I have inherited
from my late husband Mr. Armstrong Limbery to you for the good work of
God, rather than allow my husbands relatives to use my husband's hard
earned funds ungodly.I will beundergoing an operation here in Malaysia,
and i pray that I survive the operation. I have decided to WILL the sum of
£10,000,000 (Ten Million Great Brithish Pounds) deposited in a secured
bank in UK, to you for the good work of the lord, the orphanage, the needy
and to help the motherless. Presently, I have informed my Doctor,
Dr.Williams Koka. about my decision in WILLING this funds to a reliable
indiviual.

You are to Contact my Doctor through his email address
(dr.williams-koka@hotmail.com) If you are interested in carrying out this
task,so that the Doctor can arrange and instruct you on how the funds will
be release to you. I know I have never meet you, but in other to fulfil
this which borders me most and i got your email address through my
personal search on the internet, my mind tells me to inform you about
this, and I hope you act sincerely, please contact my Doctor immediately.
Be informed that I can not read emails or receive phone calls for now. You
can get any information you need from my Doctor.He shall always give me
feedback and give you my words in return.

God bless you.

Mrs.Sherry Armstrong

[Újévi fogadalmam szerint nem frusztrálom magam tovább, de ezt kihagyni nem lehetett.]

A Művelt Antiszemita segít ahol tud - beköszöntő

2009-01-08T06:19:00.000-08:00

Furcsa módon blogunk mindezidáig nem foglalkozott érdemben a gázai sajnálatos eseményekkel, ami persze talán jobb is, hiszen az ilyesmi tapasztalataink szerint viszonylag könnyen fullad áttekinthetetlen zsidózásba. Egyedül Ádám kolléga tűzte tolla hegyére, aki annak idején már sokat tett a „ki a zsidó”-problematika intelligens kibogozására is. Állítása szerint, idézem: „Aki csak a saját érdekét nézve zsírosan meggazdagszik (erkölcstelen eszközökkel), az nevezheti magát akárminek, de én nem fogom zsidónak hívni.” Lássuk be, az ő szempontjából igaza is van, egy igazi magyar ember minden helyzetben meg kell tudja határozni, ki a zsidó és ki nem. Ez nem megy csak úgy, sokat kell gyakorolni, hogy aztán ha helyzet van, tömött liftbe szorulunk, mentőcsónakunkon már hetek óta étlen-szomjan hánykolódunk a tengeren, esetleg „gazdasági válság” köszönt reánk, azonnal cselekedni tudjunk, akárcsak Bayer Zsolt nemrég. Az említett posztot nyilván a békés konszolidáció korszaka szülte (az öregebbek még emlékezhetnek rá), ennek köszönhető a pozitív diszkrimináció. És talán pont ez az oka a mostani hallgatásnak. Ne hagyjuk annyiban! Mindenekelőtt szögezzük le: én lennék a legutolsó, aki kétségbevonná, hogy azok, akik bármilyen oknál fogva zsidóknak gondolják, tartják magukat, legyen az családi hagyomány, külső meghatározás, nürnbergi törvények, vallás, frenológia, erősebb kutya baszik-elv, politikai számítás, vagy bármi más, ugyanolyan joggal kell hogy hozzájuthassanak ugyanazokhoz a számukra rokonszenves represszív kulturális mintákhoz, mint keresztény/antiszemita és/vagy nem vallásos embertársaink. Az egyenlőség elve megköveteli, hogy egy zsidónak ugyanannyi lehetősége legyen militaristának, rasszistának, heteroszexistának, hímsovinisztának, szegényellenesnek vagy bármi másnak lenni, anélkül, hogy szembekerülne zsidóságával, amennyi egy kereszténynek (stb.) anélkül, hogy szembekerülne keresztény (stb.) önképével. Tűrhetetlen az a hazánkban elterjedt sztereotípia, miszerint a „zsidók” baloldaliak, de legalábbis liberálisok (és viszont). Emiatt nem egy magát zsidónak tartó, de például az esélyegyenlőség vagy a kisebbségi jogok gondolatától irtózó polgártársunk kénytelen liberálisnak tenni magát, ami mind az érintett személyisége, mind a hazai politikai közbeszéd számára ártó. Sokan, akik a PC-játékok közül is a tankszimulátorokat kedvelik a legjobban, akiknek kedvenc szórakozásuk prostituáltakat telefonon zaklatni, célbalőni, topless-bárokban nőkkel erőszakoskodni (legalábbis képzeletben) és már az óvodai játszótéren is mindig a Stern-csoporttal akartak lenni, vagy akik esküdt ellenségei a szekularizációnak, stb. állandóan szembe kell nézzenek azzal a közkeletű előítélettel, mely szerint „ők” puhapöcsű pacifisták, jámbor földművelők, egyenlősdit játszani akaró lilafejű semmirekellők, komcsik, urbánusok, niggerimádók, buzik, médiaértelmiségik, tarisznyás bölcsészek, szemüveges entellektüell könyvkukacok, stb. Most már elég legyen, túl kell tudjon társadalmunk lépni ezen! Lassan húsz év telt el, hogy beköszöntött a magyar ugar országába a szabadság és a demokrácia, és még mindig itt élnek velünk a múlt átkos hordalékai (lásd még alvadt struktúrák). Szerencsére egyre többen veszik fel a harcot a fent említett gondolati beidegződések ellen. Nemrég Semjén Zsolt is hanukázott, ő már érti az új idők szavát. Aki azonban nem, annak ezentúl a Kettős Mérce is segít eligazodni a politikatörténet és elmélet ködös bugyraiban. Hadd tegyek még egyszer utalást Ádám kolléga elévülhetetlen érdemeire, ő már rájött, hogy e téren nem kis igény mutatkozik, tessék csak elolvasni „miért van nacionalizmus?” című írását. Illetve ha rám hallgattok, nem olvassátok el, de nem akarok bunkó lenni. Az ifjabbik Katánghy Menyhért© ezennel elindítja „a Művelt Antiszemita” című sorozatát (a továbbiakban a MA rendkívül eredeti rövidítést fogom használni), melynek nem titkolt célja, hogy sokat próbált olvasóink közül azok, akik eddig műveletlen antiszemita bunkók voltak, ezentúl művelt antiszemita bunkók lehessenek. Lássuk be, ez közérdek, hiszen mérvadó források szerint már Dunát lehetne rekeszteni velük, veletek, velünk. A Művelt Antiszemitát ezentúl keressétek a Kettős Mérce lapjain, újabb és újabb részeink hamarosan jelentkezni fognak.Át akar látni a szitán? Elege van a lakájmédia porhintéséből? Nem érti az idegen szavakat? Olvassa a Művelt Antiszemitát! Csak itt (ott), a magyarinfón.

"Ti mind különbözőek vagytok"

2008-12-17T18:28:00.000-08:00